Ahogy a következő interjúban is hallható, az eper árának olykor drasztikus emelkedésének számos oka van. A nagy árrés mellett az esős idő, illetve a munkaerő hiánya is közrejátszik ebben, van ugyanis, hogy nincs aki felszedje az epret. Pedig az egyik legkedveltebb nyári gyümölcsről van szó.
A kertészetek, gazdaságok elkezdték alkalmazni a szedd le magad elvet, amelynek lényege, hogy a családok lényegesen olcsóbban juthatnak hozzá az eperhez, ha maguk kimennek azokat leszedni. Szegedhez talán legközelebb Szatymazon található ilyen gazdaság, a Zsuzsi epre nevű családi gazdaság vezetőjét, Gémes Zsuzsannát kérdezte Boros Tamás.

Ez az első év, hogy meghirdettem ezt a szedd le magad akciót, mert Csongrád megyében nem igazán láttam még ezt hirdetve. Kedvet kaptam, mert Pest és környékén ez egy elég bejáratott dolog, legalábbis az emberek élnek a lehetőséggel, hogy maguk kimenjenek a földekre és gyerekekkel, családokkal leszedjék a napi vagy éppen a téli csemegének való, dzsemnek való epret. Elég nagy területen van. Ez egy másodéves ültetvény, amin rengeteg finom eper van és ez a kézi munkaerő, amit igényel nagyon felemészti az időnket és nem jutunk valójában oda az apróbb eper leszedéséhez, továbbá annak a leszedése munkaigény révén sokba is kerülne és a piacon ezt nemigazán akarják megfizetni ezért gondoltam, hogy meghirdetem, hátha az emberek kedvet kapnak és szednek maguknak dzsemnek valót.
Volt itt azért egy-két jelentkező de én azt gondoltam, hogy többen fognak rá jelentkezni.
A Nagybani Piacon értékesítek. Valójában nagy kereskedői réssel forgalmazzák a kereskedők ezt a kedvelt  csemegét. Én úgy látom, hogy gyorsan meg akarnak belőle gazdagodni, míg mi egyszerű emberek rengeteg munkát belefektetve kevésbé részesülünk ebből a haszonból.. Ezért gondoltam, hogy a városban élőknek és a környéken élőknek segítek abba, hogy olcsóbban jussanak az eperhez, mert úgy gondolom, hogy 300 Ft-ért, ha valaki kijön és leszedi magának az jó. Annyi kérésem volt, hogy sorban szedjék.

A teljes beszélgetés meghallgatásához kattintson az alábbi linkre: