BUDAPEST – Emlékszobát avattak Hudec László magyar építész tiszteletére az általa tervezett sanghaji Dahua Hotel épületében, a vasárnapig tartó BudapestFEST magyar kulturális fesztivál keretében – tudatta az MTI.

A Dahua Hotel tulajdonosa vetette fel, hogy az épület tervezője előtt emlékszobával tiszteleghetnének, ennek kialakítását örömmel támogatta a magyar főkonzulátus – mondta az MTI-nek pénteken Sanghajból a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára.

Íjgyártó István hozzátette: a csütörtöki átadó része volt a kínai metropolisz számos nevezetes épületét tervező Hudec László Sanghajba érkezése 100., valamint születése 125. és halála 60. évfordulója alkalmából szervezett programsorozatnak.
Sanghaj új városközpontjában, az emblematikus Kelet Gyöngye tévétorony lábánál szintén csütörtökön kezdődött négynapos magyar kulturális fesztivál.

Hugyecz László – 1934 körül

A városrész vezetése által biztosított 1400 négyzetméteres területen magyar népművészek, táncosok, sportolók és népzenészek, akrobatikus kerékpár-bemutatók várják az érdeklődőket, esténként pedig nagykoncertek szórakoztatják a kínai közönséget a Budapest Klezmer Band, a Válaszút Táncegyüttes és a Virtuózok fiatal tehetségeinek közreműködésével. Bemutatkozik a téren a HegeShow produkció, és az érdeklődők kipróbálhatják a magyar sportinnovációt, a Teqball fociasztalait is.

Hugyecz László Ede, külföldön gyakran mint László/Ladislaus/Ladislav Hudec (Besztercebánya, Osztrák–Magyar Monarchia, 1893. január 8. – Berkeley, Kalifornia, 1958. október 26.) magyar–szlovák építész, aki igazi sikereit Sanghajban érte el. A Park Szállodát 1931 márciusában tervezte, építése 1934 decemberére fejeződött be. 1984-ig az egész Távol-kelet legmagasabb épülete volt. 24 emeletével, hatalmas tömegével katedrálisként emelkedett ki Sanghai épületei közül. 1942-ben Sanghaj tiszteletbeli konzulja lett. 1947-ben, a kommunista hatalomátvétel után kegyvesztett lett Kínában, menekülnie kellett. Őrzői lefizetésével, mindössze néhány börönddel menekült el. 1948 januárjában az SS President Polk fedélzetén családjával együtt elindult Európa felé.[5]Svájcban, Luganóban telepedtek le. Onnan Hugyecz Rómába ment, ahol egy különleges feladatot kapott: a Szent Péter sírját kutató nemzetközi csoport tagja lett. Ez a munka alapvetően megváltoztatta életét; visszavonult az építészettől, és visszatért családjához Svájcba. Svájcból San Franciscóba települt át, s haláláig az Egyesült Államokban élt. Első kaliforniai házuk egy földrengés során a mélybe csúszott. Túlélték, mivel nem tartózkodtak otthon. Új házat építtetett, most már saját tervezésűt. A házépítés befejezésekor, egy újabb földrengés során balesetet szenvedett és a sokkhatás miatt szívinfarktust kapott, 1958-ban elhunyt.

A tévétorony rendkívül látogatott, forgó étterme magyar gasztronómiai bemutatónak, a torony körgalériája pedig a Hlinka Zsolt fotóművész budapesti képeiből rendezett kiállításnak ad otthont – közölte az államtitkár.
Elmondása szerint a fesztivál programjai a kínai-magyar Egy övezet, egy út együttműködés keretében valósulnak meg, több szponzor csatlakozásával.

A fesztivál megnyitóján a Fővárosi Önkormányzatot Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes képviselte, a magyar delegáció tagjai pedig több, kulturális-turisztikai együttműködésről szóló tárgyalást folytattak kínai kollégáikkal. Szóba került például egy Budapest-Sanghaj közvetlen repülőjárat elindítása is, amely a Magyarországra irányuló kínai turizmust is felélénkítené – mondta Íjgyártó István.