Halmos Béla 1946 és 2013 között élt Széchenyi-díjas népzenész, népzenekutató, hegedűtanár, a magyarországi hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója volt.

Az ő nevét viseli a Nemzeti Kulturális Alap egy ideiglenes kollégiuma, amelynek honlapja a napokban startolt el.

Ebből az apropóból kértük meg Liber Endrét, a kollégium vezetőjét hogy válaszoljon kérdéseinkre…

A Halmos Béla Programról röviden

A Halmos Béla Program célja és küldetése a népzenei utánpótlás támogatása.

A Halmos Béla Program a magyarországi és határon túli nép- és világzenére koncentrál – számos módon támogatja azt, például segíti a színvonalas produkcióik fellépéseit, legyen szó zenekarokról, szólistákról vagy táncosokról, illetve háttért biztosít ahhoz, hogy megfelelő minőségben mutathassák meg tehetségüket. Hozzájárul a táncházak programjainak színesítéséhez, és igyekszik a népzenét más műfajú rendezvényeken, fesztiválokon is népszerűsíteni. Barátságos és elkötelezett támogatója a hagyományőrzésnek. Erős ország-imázs építő funkciója is van, és célja megmutatni, hogy Magyarország olyan izgalmas, dinamikusan változó, érdekes és piacképes folk- és világzenei produkciókat képes felvonultatni, amelyekre érdemes odafigyelni.

További információ

www.facebook.com/halmosbelaprogram

https://halmosbelaprogram.hu