A műfordításról Moliere Tartuffe című drámájának átirata kapcsán beszélt még az elmúlt hét hétfőjén Parti Nagy Lajos, korunk egyik legismertebb magyar írója Szegeden a Reök Palotában és a Panda rádió hallgatóinak. A riporter Boros Tamás.

Ez most egy szegedi bemutató lesz. Mennyire tud izgalmas lenni egy-egy különböző feldolgozás? Hiszen ön is említette, hogy Budapesten, Szombathelyen és Szegeden is játsszák.

Mindig az az izgalmas, hogy abban a szövegben amit az ember létrehozott mit látnak. Tehát, hogy mit lát benne az a rendező, aki megcsinálja, mit csinálnak vele a színészek, hova teszik a hangsúlyokat. Most ezt úgy mondom, mintha menne a fejemben a darab, de a fenét megy. Ebben az évadban még nem is láttam csak tavasszal még Tatabányán a Tartuffe-öt. Vagyis finoman szólva nem vagyok benne naprakész. Nálam ezerszer jobban tudják a színészek és a rendezők. Mégis az az érdekes, hogy mit kezdenek vele. Ezt én nagyon nagy élvezettel tudom figyelni és végignézni, hogy számukra ez miért érdekes.

Hogyan jött eredetileg a felkérés?

2006-ban Alföldi Róbert megkérdezte, hogy fordítok e neki egy Tartuffe-öt, de mondtam neki, hogy fordításról szó sem lehet, mert nem tudok franciául. Ekkor mondta, hogy akkor csináljak egy átiratot. Mondtam, hogy ha szabad kezet kapok akkor csinálok egy változatot.
Nem tudok elképzelni olyan színházat, legyen ez a legtökéletesebben barokkra hangolva és legyen egy az egyben minden úgy ahogy a Molierenél adott esetben legyen franciául. A néző valahonnan jön. Hozza magával azt a napot, hetet, hónapot és évet. Hozza magával az egész életét és ráismer. Mióta színház a színház, azóta ez így működik. Tehát nem képzelhető el olyan előadás, ahol nincs áthallás.
Vannak szövegek, amelyek nagyon szépek és nagyszerű szövegek, de egy idő után elveszítik a képességüket arra, hogy átmenjenek a rivaldán. Csokonainak a nagyszerű darabjai is egy idő után nehezen szólítja meg a nézőt.

A teljes beszélgetés meghallgatásához kattintson az alábbi linkre:

Fotó: Facebook