A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága és a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közös tájékoztatót tartott a jövedéki kiskereskedelmi tevékenységet végzők elektronikus ügyintézési kötelezettségeinek szabályairól. Interjúnkban Némedi-Varga Éva Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád megyei Adó- és Vámigazgatóság Igazgatási Osztály, pénzügyőr alezredes és sajtó főreferense ismerteti a szabályokat.

Alapvetően, amire ezt az előadást ma életre hívta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal illetve a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, annak az apropóját a június elsején hatályba lépett, új jövedéki törvény határozta meg. Nagyon fontos, hogy a jövedéki törvénnyel a legfontosabb cél a modernizáció illetve az egyszerűsítése volt a célja a jogalkotónak és nem utolsó sorban pedig az ügyfél és a hatóság közti szinte 100%-ban elektronikus kommunikáció kialakítása.
A mai előadáson elsősorban jövedéki kiskereskedőknek tartanak a jövedéki szakterület kollégái komoly, mondhatni több lábon álló előadást, hiszen alapvetően az alkalmi rendezvényre kitelepülők vannak itt jelen. Elsősorban most már nyáron elindulnak a fesztiválok, piacok és vásárok, ahova a jövedéki terméket értékesítők is kitelepülnek.
Ami nagyon fontos és amire felhívták a figyelmét minden résztvevőnek az volt, hogy az eddig papír alapon, e-mailben, faxon vagy bármi más úton beküldött nyomtatványt már csak elektronikus formában lehet benyújtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Ez nyílván a korral haladva egy lényegesen egyszerűbb és gyorsabb megoldás.
A kollégáink most bemutatták ezeket a nyomtatványokat, amelyeket ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani a hatósághoz. Természetesen az ügyfélkapu-nyitást most itt az előadáson biztosítjuk amennyiben valaki még nem rendelkezik vele.
Ami szintén fontos, hogy itt új nyomtatványokról beszélünk, tehát ezek a nyomtatványok automatikusan nem fognak előjönni az ügyfélkapu megnyitásával, hanem le kell tölteni őket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatalos honlapjáról és onnantól kezdve gyakorlatilag egy pillanat alatt eleget lehet tenni ezeknek a bejelentési kötelezettségeknek.

A teljes beszélgetés meghallgatásához kattintson az alábbi linkre: