A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el annak a szegedi férfinak az előzetes letartóztatását, aki nagy mennyiségű amfetamint értékesített tavaly ősszel.

A gyanú szerint a férfi 2016. év szeptemberében társa közreműködésével Szegeden a csekély mennyiséget meghaladó, de a jelentős mennyiséget el nem érő hatóanyagtartalmú amfetamint értékesített két hódmezővásárhelyi vásárlónak. Az amfetamint vásárlók célja is az volt, hogy azt további fogyasztók részére értékesítsék saját fogyasztás mellett. A rendőrség az amfetamint vevőket igazoltatta, előállította, az általuk vásárolt kábítószert lefoglalta. A nyomozás során további adatok merültek fel arra, hogy a kábítószert értékesítő szegedi férfi több más személy részére is amfetamint illetve marihuanát értékesített Szegeden.A gyanúsított cselekménye alkalmas kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének a megállapítására.A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélye, az eljárás meghiúsításának veszélye, valamint a bűnismétlés veszélye okán tett indítványt a kényszerintézkedés egy hónapra történő elrendelésére.Az indítvány tárgyában a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon fog döntést hozni. 

(Csongrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye)