(MTI)Tavaly 1,5 százalékkal többen születtek és 3,6 százalékkal kevesebben haltak meg, mint 2015-ben, így az egész évet tekintve a természetes fogyás 16 százalékkal csökkent. A tavalyi, ezer élve születésre jutó 3,9 csecsemőhalálozási adat a valaha mért legkedvezőbb érték – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.

 Az előzetes adatok szerint 2016 januárja és decembere között 93 100 gyermek született Magyarországon, 1410-zel (1,5 százalékkal) több, mint 2015-ben. A születésszám az első félévben két hónapban, a másodikban azonban mindegyikben felülmúlta az egy évvel korábbit.

Tavaly 126 900-an haltak meg, ami 4797-tel (3,6 százalékkal) kevesebb, mint 2015-ben. Az év hat hónapjában többen, hatban lényegesen kevesebben vesztették életüket, mint az előző év azonos időszakában.

A születések emelkedése és a halálozások visszaesése miatt a természetes fogyás a 2015-ös 40 007-tel szemben 2016-ban – 16 százalékkal – 33 800-ra csökkent.
Ezer lakosra 9,5 élveszületés és 12,9 halálozás jutott.

Tavaly ezer élveszületésre 3,9 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,3 ezrelékpontos mérséklődés az előző évhez képest, és ez az eddig mért legalacsonyabb érték a hazai statisztika történetében.

Az 51 800 anyakönyvezett házasságkötés nagymértékben, 12 százalékkal (5663-mal) múlta felül az egy évvel korábbi értéket. Azt írták: 2011 óta folyamatos az emelkedés. 1996 óta egyik évben sem léptek annyian frigyre, mint 2016-ban. Augusztust kivéve mindegyik hónapban többen kötöttek házasságot, mint az előző év azonos időszakában. A legnagyobb emelkedés a szezonon kívül eső február-áprilisi periódusban történt, amikor a házasságok kiigazított száma átlagosan 37 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az idény csúcsát jelentő augusztusban ugyanakkor 14 százalékos visszaesést regisztráltak, aminek hátterében naptárhatás állt – közölték. A házasságkötési arányszám 5,3 ezrelékes értéke 0,6 ezrelékponttal magasabb volt az egy évvel korábbinál.

A 2011-es népszámlálás alapján továbbvezetett népesség becsült lélekszáma – a nemzetközi vándorlás figyelembevételével – 2016 végén 9 millió 799 ezer ember volt.