FRISS: A Délmagyarország információi szerint egy domaszéki kertészet termálkút egyik gáztalanító tartálya robbant fel a település külterületén.

Kedd reggel 8 óra után pár perccel egy üzenet volt olvasható a közösségi médiában:

“8 óra előtt a Sziksósi üdülőkörzetben nagy robbanó hanggal jàró hàzmozgàs volt észlelhető. Tud valaki valamit?”

A kommentelők sem tudtak megfelelő választ adni, de többen jelezték, hallották a hangrobajt. Az üggyel kapcsolatban megkerestük Molnár Krisztinát, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvívőjét, aki elárulta, tud a bejegyzésről, azonban az Igazgatóság semmilyen értesítést nem kapott. A rendőrségre jött bejelentés, kiszálltak a helyszínen rendőrök, de ők sem tudtak semmit megállapítani.

Nyáron, a mostani leírásokhoz kísértetiesen hasonlító hangrobaj volt hallható Szeged felett, akkor Gripen gépeket hallott Szeged lakosságának a jó része.  Hogy most mit hallhattak, egyelőre hivatalos helyről nem tudni.