A kenyér árának emelkedéséről egy korábbi cikkünkben már megkérdeztük a Pékszövetség alelnökét, aki elmondta, mit is jelent a kenyér árának emelkedése a jelen helyzetben, és mi ennek az oka.

A Portfolio most egy írásában a gabonaárak drasztikus emelkedését vetíti előre. Ez csupán egy lehetséges forgatókönyv, ám érdemes vele számolni. Ahogy írják, egy nagyobb inflációs ciklus következhet a mezőgazdasági szektorban. Ilyen esetekben az olaj árfolyama általában mintegy fél évvel előzi meg a gabonafélék árának emelkedését.

Márpedig, mutatnak rá az elemzések, az olaj árfolyama közel 34 százalékot emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Tegyük hozzá, 2016 első felében leginkább az olaj árának nagy mértékű csökkenéséről, míg a második felében az ehhez képesti nagy mértékű emelkedéséről lehetett hallani. ebben az összevetésben tehát nem meglepő, hogy 2016 hasonló időszakához képest jelenleg magas a kőolaj világpiaci ára. ez hozhatja tehát magával a gabonafélék árának világpiaci emelkedését.

Ha a mezőgazdasági termékek áremelkedéséről van szó, akkor a befektetők elsősorban a gabonaféléket célozzák meg- írja a Portfolio, leginkább azért, mert ezekben a legkönnyebb kereskedni: a kukorica, a búza és szójabab a legnépszerűbb termékek.

Persze nem kell egyből megrohamozni a boltokat, és felvásárolni a készleten maradt kenyereket. A kenyér árának hazai alakulásában ugyanis fontos faktor a mezőgazdasági termékek és az olaj világpiaci ára, azonban számos hazai tényező is segítheti, illetve akadályozhatja azt. Ezek között van a hazai infláció is, amely az idei évben kedvező előrejelzést kapott, továbbá az sem mellékes, hogy, ahogy a már idézett korábbi cikkünkhöz kapcsolódó interjúból is hallhatták, a Pékszövetség által kívánt emelkedés megtörtént. így, ha csak valamiféle világpiaci bumm be nem következik, a kenyér árának emelkedése végső soron a hazai piacon már megtörtént, és reménykedhetünk benne, hogy ennél drasztikusabb emelésre nem is lesz szükség 2017-ben.

Visszatérve a világpiaci periódusokra, szakértők szerint az ilyen mezőgazdasági periódusok 1-2 évig tarthatnak.  Az emelkedés leginkább, mutat rá erre is a Portfolio, a mezőgazdasági cégeknek és részvényeseiknek lehet jó.

Forrás: Portfolio