A hétvégén több mint százhúsz fiatal táncos lepi el a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színpadát. Június 16-án és 17-én 17 órai kezdettel rendezi a vásárhelyi kultúrközpont hagyományos Bóbita-estjét, azaz gyermektánc-csoportjainak bemutató műsorát – ismertette keddi sajtótájékoztatóján Varga Anikó, a BFMK intézményvezetője. A művelődési központ égisze alatt Tápai Lászlóné szakmai vezetésével hat csoportban ismerkednek a kisgyermekek a néptánc alapjaival és a néphagyományokkal, illetve tanulnak összetettebb koreográfiákat. Az óvodás és annál is fiatalabb gyermekek – a Tücsök csoport tagjai – még édesanyjukkal együtt táncolnak, a kisiskolások pedig minden év júniusában a Bóbita-esten adnak számot egész éves munkájukról a szülők és az érdeklődő nagyközönség előtt.