CANNES – Olaszország öt játékfilmmel kapott meghívást a 71. cannes-i filmfesztiválra, amelyek közül kettő a hivatalos versenyprogramban indul az Arany Pálmáért: a 2014-ben a Csodák című filmjével nagydíjat nyert Alice Rohrwacher egy spirituális mesével, a Gomorráért 2008-ban és a Realityért 2012-ben szintén Nagydíjat nyert Matteo Garrone egy bosszúfilmmel tért vissza. Mindkét alkotás a francia és nemzetközi kritikusi értékelések élmezőnyébe került (MTI). Fotó: FTC

Régóta nem volt akkora sikere az olasz filmeknek Cannes-ban, mint az idei szemlén. Matteo Garronét és alkotótársait a Dogman című alkotás szerda esti díszbemutatóján hosszú ovációval ünnepelte a közönség, s a másnapi sajtóvetítéseken is tapsoltak az újságírók a vetítések végén.

A nápolyi maffiáról készített nagyszabású Gomorra után ezúttal egy egyszerű kisemberről forgatta legújabb filmjét az olasz rendező. A főhős Marcello (Marcello Fonte), egy elvált negyven év körüli, naiv és jó kedélyű kutyakozmetikus, aki kábítószer-kereskedésből egészíti ki szerény jövedelmét. Kislányán kívül csak az üzletébe betérő kutyákban talál igazi társakra.

Amikor egyik gyerekkori barátja, a szomszédban élő és feltehetően a maffiával üzletelő, kábítószerfüggő és mindenki életét megkeserítő Simoncino (Edoardo Pesce) átveri, Marcello fokozatosan elveszíti ártatlanságát, bosszút eszel ki ellene, ami véres tragédiába torkollik.

“Gyermeki, ösztönös figura, aki nem érti, milyen őrületbe kerül bele. Hiszen az erőszak nagyon fertőző” – mondta Cannes-ban Matteo Garrone. “A főhős nem válik erőszakossá, ő olyan, mint egy sárban nőtt virág, amely fehér marad. Vagy mondjuk szürke, mert nem koszolódik be teljesen” – tette hozzá.

A cselekményt egy, az 1980-as években Rómában megtörtént eset ihlette, amikor is egy kutyakozmetikus megkínzott és megölt egy, a környezetét terrorizáló bűnözőt. A rendező bevallása szerint egy vizuális ötlet alapján valósította meg a filmet. A ketrecbe zárt kutyákat látta maga előtt, akik végignézik, hogyan tör ki az emberből a bestiális énje. A szenvedő kutyák tekintetét megidéző, megalázott Marcello végig hű próbál maradni az emberi értékeihez, és elsősorban szeretett kislányára gondol mindig.

“Marcello a modern idők Buster Keatonja, olyan, mintha egy némafilmből lépett volna ki” – hangsúlyozta a rendező, aki egy szociális központban talált rá a főszereplőjére, ahol volt elítéltekkel próbáltak egy színházi előadást. Marcello Fonte a központ éjjeli őre volt, de amikor az egyik elítélt színész hirtelen meghalt, ő vette át a szerepét a próbán. Garrone őt is elhívta szereplőválogatásra, és végül neki adta a főszerepet, amiért az első kritikák szerint Marcello Fonte megkaphatja a legjobb férfi alakítás díját.

A másik olasz versenyfilm, a Lazzaro felice (Boldog Lazzaro) is jelentős részben a főszereplő színész, Adriano Tardiolo játékának köszönheti sikeres fogadatását. A 36 éves rendezőnő, Alice Rohrwacher is egy mások által kihasznált ártatlan férfi meseszerű történetén át vizsgálja “a jóság lehetőségét” a világban.

A Boldog Lazzaro első része egy világtól elzárt kortalan tanyán játszódik, ahol egy márkinőnek ingyen dolgoznak a dohánytermelő parasztok, köztük a naiv Lazzaro, akit a többiek kihasználnak, de aki egyszerűen boldog attól, hogy a többieket boldognak látja.

A film második része néhány évtizeddel később egy modern városban, Milánóban játszódik, ahol Lazzaro feltűnik azok között, akiket a tanyán ismert meg, de akik kireszketett, marginális emberekként élnek a város szélén egy multinacionális vállalat hangárjában.

Alice Rohrwacher saját bevallása szerint egy feudális világról készített filmet, azt akarta bemutatni, hogy a történelmi középkorból hogyan jutott el az ember egy másik, kissé apokaliptikus mai világba.

“Egy olyan világról akartam beszélni, amely átalakul, változik, amely ugyanakkor ugyanolyan marad, teljesen hű önmagához” – mondta Cannes-ban a rendezőnő, aki a jóság lehetőségét kívánta harmadik játékfilmje középpontjába állítani. A vallási utalásokkal teli, spirituális történet a rendezőnő szerint arra világít rá, hogy a világot – mint egy mesében – szeretnénk jókra és rosszakra felosztani. A film ezt a felosztást azonban egy olyan naiv ember szemszögéből mutatja meg, aki nem tudja, hogy vannak jók és rosszak, és arról sincs fogalma, hogy a világot ilyen kategóriák szerint kellene látni.