BUDAPEST – Országszerte több mint negyven helyszínen rendeznek programokat az emlékhelyek napja sorozathoz kapcsolódva a magyarországi történelmi és nemzeti emlékhelyek (MTI). Fotó: NÖI

Az emlékhelyek napja sorozathoz országszerte 46 emlékhely kapcsolódott, a programok a legtöbb helyen ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek.

Ma Magyarországon 17 nemzeti emlékhelyet és 49 történelmi emlékhelyet tartanak számon, ezek a magyar történelem fontos helyszínei és gyakran fontos építészeti alkotások, amelyek nemcsak műemléki szempontok alapján számítanak jelentősnek, hanem kiemelkedő történelmi szerepük miatt is.

Az emlékhelyek jelentőségét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság javaslata alapján az Országgyűlés törvénnyel ismerte el, egységes megjelölésükről a Nemzeti Örökség Intézete gondoskodott. A felállított sztélék nemcsak egységesen és könnyen felismerhetővé tették az emlékhelyeket, de azok jelentőségéről is tájékoztatják az érdeklődőket.

Az esemény központi helyszíne idén a Fiumei úti sírkert, ahol a Nemzeti Filharmonikusok koncertjével, a legnagyobb mauzóleumok fényfestésével és zseblámpás sétával is várja a közönséget a Nemzeti Örökség Intézete.

SZEGEDEN a Dóm tér történelmi emlékhely, míg Szeged környékén a legjelentősebb nemzeti emlékhely az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark.

A magyar történeti hagyomány szerint a honfoglaló magyarság első „országgyűlésének és törvényalkotásának” helyszíne. A XII. századi történetíró, Anonymus szerint „A fejedelem és előkelői azon a helyen rendelkeztek az ország szokásjogáról … És azt a helyet, ahol minderről határoztak, a magyarok saját nyelvükön Szernek nevezték el.” Ópusztaszer 1975 óta Nemzeti Történelmi Emlékparkként őrzi Feszty Árpád monumentális körképét, A Magyarok bejövetelét, és egyben a magyarság nemzeti összetartozásának is meghatározó helyszíne az 1896-ban emelt Árpád-emlékművel és emlékoszloppal. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark szabadtéri múzeumként, mint Nemzeti Emlékhely a magyarországi déli régióban, ötvenöt hektárnyi területen nyújt élményt és szórakozást a látogatóinak. A Szegedtől harminc kilométerre, Kiskunmajsa és Mindszent távolság középső metszéspontjában található területen tudományos igényű historikus, ugyanakkor jellemezően családoknak szóló kulturális szolgáltatások nyújtanak maradandó élményeket. A magyar történeti hagyomány szerint a honfoglaló magyarság első „országgyűlésének és törvényalkotásának” helyszíne ez. A XII. századi történetíró, Anonymus szerint „A fejedelem és előkelői azon a helyen rendelkeztek az ország szokásjogáról … És azt a helyet, ahol minderről határoztak, a magyarok saját nyelvükön Szernek nevezték el.” Forrás: NÖI

A helyi programokról a rendezvény központi honlapján lehet bővebben tájékozódni.