A megszokottnál is nagyobb volt április 10-én, az év 100. napján a forgalom az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban – itt várták az önkéntes véradókat 10 és 17 óra között az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársai. – tájékoztatta stúdiónkat Antal Éva a Szegedi Tudomány Egyetem PR referense.  Nagy SZTE Véradás elérte, sőt, meg is haladta célját: a résztvevők nem 300, hanem több mint félezer életet mentettek meg. A vállalás utalt a véradás szlogenjére: „Adj vért, és ments meg három életet!” Kedden a szegedi egyetem hallgatói, oktatói és dolgozói ezt nagy létszámban meg is tették. A szegedi régióban egyébként naponta 200-250 véradásnak kellene lennie ahhoz, hogy a betegeket biztonságosan el tudják látni vérrel, vérkészítményekkel.A vörösvérsejt koncentrátumból évente az országban 400 ezer egységre van szükség, ennek biztosítása érdekében a lakosság 5 százalékának kellene rendszeresen vért adni.