SZEGED – AudMax Esték – azoknak, akik jobban szeretnék érteni hétköznapjainkat.

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara az oktatói kiválóság alapján az ország legjobb bölcsészkara – az SZTE karai közül a legjobb, az összes magyar felsőoktatási intézmény összes kara közül pedig a harmadik. Küldetésünknek tartjuk, hogy azok a tudományos értékek, amelyek itt Szegeden termelődnek, minél szélesebb körben megismerhetővé váljanak a befogadó város, de akár Szeged szűkebb és tágabb környezete számára is. Ezért indítottuk el 2016-ban a Bölcsész Szabadegyetemet – hogy nappalis kurzusainkra nem egyetemi polgárok is jelentkezhessenek –, és ezért indítjuk most el a Város és a Bölcsészkar egymásra nyitását célzó Bálint Sándor program újabb elemét, az AudMax Estéket.

Az AudMax Esték olyan tudománynépszerűsítő előadássorozat, melynek előadásait a Kar vezető oktatói tartják saját kutatási területük témáiból, a legfrissebb eredményeket mutatva be a nagyközönségnek kifejezetten népszerűsítő, nem szakembereknek szóló földolgozásban. A tavaszi előadások témakörökbe rendeződnek, de egymástól függetlenek, tehát akkor is érdemes ellátogatni rájuk, ha valaki nem tud egy témakör minden előadásán részt venni. Az előadások és témakörök sokrétűek, mert egy-egy problémakört dolgoznak föl – előadóink között irodalmár, történész, filozófus, régész, nyelvész egyaránt található.

 

Első alkalommal Szörényi László tart 60 perces előadást Előjön-e a medve – az irodalomban címmel, amit 20 perces vita követ.

Az előadás tartalma: A medvék nagyon sokáig a rémségek birodalmába tartoztak ideológiailag. 16. századi írók megörökítették, hogy hogyan ijesztgették I. Miksa császárt egy Magyarországon lőtt medve kikészített bundájával. Jókai még veszedelmes vadállatként írja le őket különböző regényeiben, de nála következik be a fordulat is: a Szegény gazdagokban van egy jámbor medve, akit a gonosz főszereplő nyír ki. Jókaitól függetlenül egy sikeres angol krimi- és sci-fi-író, Alan Alexander Milne rájött arra, hogy mit lehet csinálni egy medvéből; eltalálta, és azóta több orientalista és filozófiatörténész írt Micimackóról mint taoistáról vagy prejungiánusról. Tandori még ezt is felülmúlja a maga medvekönyveivel. A cél kitűzve: az ember elhülyült; már csak a medvékben lehet bízni (bennük sem nagyon).

Szörényi László (1945, Budapest) irodalomtörténész, az ELTE-n latin–görög–iranisztika szakon végzett, az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet igazgatója (1997–2012), jelenleg emeritus kutató professzora, a Szegedi Tudományegyetem professzor emeritusa, a Magyar Írószövetség választmányi tagja, az MMA levelező tagja. 1991–95-ig Magyarország római nagykövete volt. Több könyvsorozatot szerkesztett és szerkeszt. Részt vett az első modern gimnáziumi reformtankönyvek létrehozásában. F. m.: Hunok és jezsuiták (1993); „Álmaim is voltak, voltak…” (2004); Éljen Kun Béla! Suzy nimfomán (2013). Főbb kit.: József Attila-díj, Arany János-díj, Széchenyi-díj, Magyar Érdemrend Tisztikeresztje.

Jegyár: 400 Ft (bölcsészkari polgároknak ingyenes)
Helyszín: SZTE BTK Auditorium Maximum (Szeged, Egyetem u. 2., II. emelet)

 

 

Az előadások szerda esténként, 18:00 órakor kezdődnek, 60–70 percesek, és 20–30 perces vita, beszélgetés követi őket. Helyszínük az Auditorium Maximum (Szeged, Egyetem u. 2. II. emelet), a Bölcsészkar emblematikus, történeti értékű, s mint ősszel egy Nobel-díjas orvos kéréséből kiderült – hogy itt adhasson elő – a magyar történelmet jól ismerőknek világszerte ismert előadóterme.

 

Hivatalos esemény

www.facebook.com/events/314642922390788/

 

További információ

www.arts.u-szeged.hu/audmax-estek/audmax-estek