Kass János grafikus, szobrász Szegeden született 1927-ben, és egész életében kötődött a városhoz, noha a világ minden pontjára eljutottak kiállításai, és életében is Szeged egyik leghíresebb szülöttjének és művészének tekinthettük őt életében. Kass János 2010-ben elhunyt, emlékét a baráti, ismerősi és műpártoló emlékezet mellett a még életében létrehozott és róla elnevezett Kass Galéria is őrzi.

Kass János december 26-án lenne 90 éves. Ebből az alkalomból több városi rendezvény is tisztelgett személye előtt december 14-én. A Városháza dísztermében emlékülést tartottak 10.30-tól, majd 13.30-kor avatták fel a Kass-emléktáblát az egykori Kass Szálló falán.

15.30-kor kezdődött a „Kass ereklyék Szegeden – A szegedi otthonokban, köztünk élő Kass János” című kiállításamelyet a Kass János Baráti Kör szervezett meg. A kiállítás apropóján bárki beküldhetett olyan személyes vagy művészeti értékkel bíró tárgyat, amely Kass Jánoshoz, mint magánemberhez vagy éppen mint művészhez köti őt.

A kiállítás egyik feltűnő darabja egy, a borítóképen is látható fej. Ennek történetéről, valamint magáról a kiállításról nyilatkozott rádiónknak Szőkefalvi-Nagy Erzsébet, a Kass János Baráti Kör elnöke.

A kiállítás december 22-ig látogatható.

A 90. születésnapját december 26-án ünnepelnénk. Akkor tisztelgünk előtte. Amíg ő élt és jelen volt a megnyitókon a galériában, hatalmas baráti tömeg gyűlt össze mindig. Most azokat, akikről tudtuk, hogy tisztelői, ismerősei voltak szólította meg a Kass János Baráti Kör, hogy a tulajdonukban lévő levelet, fényképet, dedikált könyvet vagy műalkotást adja kölcsön ehhez a rendkívüli kiállításhoz. Szerencsére sok anyag érkezett. Közülük egészen különleges anyagok is érkeztek. Van olyan, amelyből csak egy nyomat ismeretes.
Igazából azt szerettük volna bemutatni, hogy igaz, hogy már nem él a művész, de a szegedi otthonokban, környezetünkben, családjainkban őrizzük a keze nyomát, az emlékét.

Említettél a végén egy Fejet. Én látom is ezt a Fejet. 

Igen. A Fej az nem egészen elfogadott fejsorozata arról, hogy mi van a fejben. Ma hozta be egy hölgy a kiállítás megnyitója előtt pár órával.

A teljes beszélgetés meghallgatásához kattintson az alábbi linkre: