Láss tisztán! címmel drogprevenciós előadásokat és beszélgetéseket tartottak november 30-án a Horizont Rehabilitációs Közhasznú Alapítvány szervezésében Szegeden a Nemzetiségek házában. Ahogy a következő interjúban is elhangzik, az egyik előadó Búsi Dávid szociális munkás szakember volt, a hallgatóság pedig nagyrészt, bár nem kizárólag, középiskolás osztályok. A programról Kmetovics Anna beszélt rádiónknak.

A Horizont alapítvány már elég sok mindenben kipróbálta magát. Nagyon sok újításunk volt és igyekeztünk ezt a palettát, vagy ahogy én szoktam hívni a mi kis esernyőnket, tovább bontogatni és tovább nyitni. Ezért is gondoltuk, hogy szervezünk egy drogprevenciós délutánt, ahova aDr. Farkasinszky Terézia Drogcentrum munkatársa is eljött és előadásukkal illetve programjaikkal színesíti mai délutánunkat.
Igyekeztünk olyan előadókat, illetve olyan programsorozatot választani, ami minden korosztálynak szól. Leginkább a fiataloknak és a szülőknek gondoltuk, hogy megszervezzük ezt az előadást, mert én azt gondolom, hogy ők a legérintettebbek ebben a témában. Szülőknek legfőképpen azért, mert nagyon jó érzés lehet tudni azt, hogy gyermekük mikor, honnan és mit rendel és hogy milyen könnyű ehhez hozzájutni. A fiataloknak meg pont azért, hogy szembesüljenek azzal, hogy milyen hátrányai vannak egy ilyen drogfogyasztásnak.
Nem csak és kizárólag a mai rendezvényre fókuszáltunk, hanem szeretnénk továbbgörgetni ezt a szálat és általános és középiskolákba bevinni ezt a programsorozatot. Amit már az előbb is említettem, a fiatalokra fókuszáltunk rá, hiszen ők a legérintettebb elemei ennek a témának, drogfogyasztásnak.

Milyen előadások vannak?

Jelenleg Búsi Dávid a drogambulancia egyik kollégája tart egy nagyon fantasztikus és interaktív előadást arról, hogy milyen könnyű sajnos interneten hozzájutni különböző szerekhez.

Azt tegyük hozzá gyorsan, hogy egyébként jó sok fiatal jött az előadás kezdetére. Azt gondolom, hogy ennél jobb célközönség és leginkább nekik szóló előadás nem is kell.

Így van én is így gondolom. Főleg azért, mert Dávid előadását nagyon jó végighallgatni. Hogy hogyan is műkődik ez, és miért ne tedd.

A teljes beszélgetés meghallgatásához kattintson az alábbi linkre: