A Blende a magyarkanizsai Panda Rádió (FM 103,5 MHz) és a szegedi Civil Hang Stúdió közös közéleti magazinja. November 15-i adásunk témája az úgynevezett cyberbullying, közismertebb magyar nevén online zaklatás. Ez egy olyan jelenség, amely az internet robbanásszerű elterjedése folytán megállíthatatlannak tűnő problémaként merült fel pár évvel ezelőtt, és magában foglal minden virtuális térben történő bántalmazó, megalázó, lealacsonyító, piszkálódó stb. magatartást, mely főként középiskolások között elterjedt, de a teljes oktatási rendszerben fellelhető.

Ez volt dr. Pongó Tamásnak, a Szegedi Tudományegyetem Állam-, és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék tanársegédjének doktori értekezésének a témája.

Azonban, és ez már a beszélgetés elején kiderül, az online zaklatás nem pontos kifejezés erre a fogalmomra, jogi okokból sem. Már a  beszélgetés elején megtudhatjuk, mi is a pontos és helyes megnevezés. Pongó Tamástól sokan megkérdezték, miért nem a büntetőjog szemüvegén és jogágán keresztül vizsgálja ezt a kérdést. Egyáltalán, miként és hogyan lép be az alkotmányjog? Persze amellett, hogy fontos a téma jogi szempontból történő vizsgálata, más tudományterületek, akár jogtól különböző ilyen területek is fontos szerepet kaphatnak a kutatások során.

Hogyan lehet és kell vizsgálni ezt a kérdést? Vannak-e kutatások erre Magyarországon? És mi a helyzet a világ egyéb pontjaival? Hol a leggazdagabb az irodalma a témának? Kiket érint leginkább a cyberbullying? Kik és hogyan tehetnek ellene a legtöbbet?

A téma ugyanis nem egy bizonyos rétegnek szól. Közvetett értelemben valamennyien érintettjei vagyunk, még akkor is, ha esetleg az online világ nem a mi terünk. Ilyen pedig talán már csak a legidősebb korosztály között van, de a közvetettség az ő esetükben is fennáll. Hiszen minden családban vannak kisebb és nagyobb kamasz gyermekek, akikre közös felelősségünk vigyázni. Százszor, talán már ezerszer elcsépelt közhely, hogy az online világ lehetőségek tárházát kínálja, de veszélyeket ugyanúgy magában rejt.

Hallgassák meg a Blende közéleti magazin 2017. november 15-i, zenékkel fűszerezett adását, amelyben Dr. Pongó Tamás beszél a fenti kérdésekről. Ha tetszett az adás, kérjük lájkolja a Civil Hang Stúdió Facebook oldalát is. A Blende mostantól rendszeresen jelentkezik friss tartalommal, egyéb műsoraink mellett.