Kicsit megváltozott a forgalom a szegedi Feketesas utcában. Nem is tudom eldönteni, jó vagy rossz irányba-e, annyi biztos, hogy orrnak előre. Így állhatnak be ugyanis az autók a ferde parkolókba. Ha kerékpárosként eszembe jutnak a korábbi helyzetek, bizony magam is megijedtem egy-egy olyan szituációban, amikor az autó vakon hajtott ki, fenéknek háttal a parkolóból. Nem is tehetett máshogy, a vakfoltot fizikailag nem lehetett elkerülni.

Újabban orral a parkolóba tolató járműveket lehet mindenütt látni. Ezek némileg megakasztják a forgalmat, ami elsőre lehet akár idegesítő is. Azonban érdemes, mint a legtöbb vélemény kinyilvánítása előtt elszámolni tízig, és megnézni, mik az okok, előzmények és a tapasztalatok. Erről kérdeztük Dr. Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármestert.

Közútkezelői döntés születik, ami ebben az esetben talán még bizottsági szintet sem ér el, mert gyakorlatilag irodavezetői szinten el lehetett ezt dönteni, hiszen nem érintett olyan nagy területet a városba, nem volt olyan jelentős beavatkozás. Ez egy forgalom technikai beavatkozás, tehát nem igényel rendeleti vagy közgyűlési szintű döntést.
A folyamatot azt indította el, hogy az elmúlt években kialakult egy gyakorlat, ami most már Budapesten is 4-5 éve megfigyelhető, hogy a ferde parkolókat úgymond fordítva festik fel. Nem kifele jövet kell kitolatni belőle, hanem befele jövet kell betolatni és ennek megfelelően a másik irányban ferde az út mellett a parkoló.
Szegeden a kerékpáros klub kezdeményezte ezt pont azért, mert Budapesten ez már évek óta jól működik. Ennek az az oka, hogy így kihajtáskor és behajtáskor is látja az autó vezető, hogy mi történik körülötte. Ez nyilván kihajtáskor érdekesebb, hiszen a hagyományos felfestésnél a vezető az majdnem a járda szélénél ül az autóba és azt, hogy ki közeledik nem nagyon látja. Vagyis van egy szakasza a kitolatásnak, amiben vakrepülésben közlekedik az autó. Ez különösen a kerékpárosok számára veszélyes, hiszen ők kisebbek és kevésbé észrevehetőek az út mellett.

A teljes beszélgetés meghallgatásához kattintson az alábbi linkre: