A Panda Rádió és a Civil Hang Stúdió élő adásában járt bent Kondacs Gergely, a Drasztik együttes énekese, basszusgitárosa. Az együttes kezdetben DrasztikAkusztik néven akusztikus zenét játszott, majd váltottak. Lemezbemutató koncertjükre december 20-án kerül sor az IH Rendezvényközpontban. Persze manapság már nincs lemez, de mondhatjuk, egy egységes és különleges koncepción alapuló dalcsokorról van szó. Erről beszélt élő műsorban Kondacs Gergely.

Kérlek mutasd be egy kicsit a zenekart. Négy tagból álltok. Most megismertelek téged, de nekem van két kedves barátom a zenekarból. Ti annak idején Drasztik Akusztik ként indultatok. Így ismertem meg például Balázst.

Igen. A zenekar 2015 elején jött létre és azelőtt működött Drasztik Akusztik ként. Abba a már említett Balázzsal alakult ki egy akusztikus formáció. Amikor elkezdtük akkor nagyon kuriózum volt számunkra ez az akusztikus duó dolog. Aztán egy idő után valahogy utolért bennünket a világ és már nem volt annyira izgalmas ezt csinálni, ráadásul ezerszer jobban csinálták  nálunk mások. Akkor döntöttünk úgy, hogy ezt hagyjuk és koncentráljunk arra, hogy ezt a valamiféle szellemi tőkét, ami az évek során összegyűlt, azt mentsük át egy zenekarba. Azt hiszem, hogy Balázs hirdetéseket adott fel és ezekre jelentkeztek. Azóta nyomjuk együtt négyen.

Az akusztikus zenéről mire váltottatok? Milyen stílust kell elképzelni nálatok? 

A Drasztik Akusztikból, ami valamiféle szójátékból alakult elhagytuk az akusztikot, hiszen zenei értelemben is elhagytuk az akusztikusságot és fura lett volna, hogy mindenki elektromos gitáron játszik és közben Drasztik Akusztik a nevünk. Amint említettem ez nem csak a zenei, hanem azt a szellemi tőkét, amit felhalmoztunk nem akartuk elveszíteni. Így megmaradt a Drasztik név, ami szerintem nem is jelent semmit. Nyilván a drasztikusságra lehet belőle következtetni, de tulajdonképpen én szeretem is az olyan dolgokat, amelyek nem jelentenek semmit, mert meg lehet tölteni tartalommal.

December 20-án lesz egy lemezbemutatótok. Erre is vissza fogunk térni.

A teljes beszélgetés meghallgatásához kattintson az alábbi linkre:

Fotó: Drasztik facebook