Kihívások és innovációk a statisztikaoktatásban címmel rendez szeptember 7. és 9.  konferenciát a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara. a konferencia hívószava a ProCivicStat. A ProCivicStat nem más, mint hat európai egyetem stratégiai együttműködése az Európai Unió Erasmus+ programjának keretén belül, melynek célja a középiskolai és egyetemi statisztikaoktatáshoz olyan oktatási anyagok fejlesztése, melyek hozzájárulnak a társadalmi, gazdasági problémák megértéséhez.

Ha utánagondolunk laikusként ennek a célkitűzésnek, mindenképpen érezhetjük a létjogosultságát. Hiszen ki ne ismerné a Sir Winston Churchillnek tulajdonított mondást, miszerint “Csak abban a statisztikában hiszek, amit én magam hamisítok”. Amellett, hogy ez a gyakran idézett mondat rengeteget árt a statisztika, mint módszer és mint tudományág megítélésének, egyes helyeken még a mondat elhangzását is megkérdőjelezik, és egyértelműen Churchill rosszindulatú, alaptalan lejáratásnak vélik. Tegyük gyorsan hozzá, talán nem is alaptalanul.

A számok, a statisztikai számok sosem hazudnak, maximum vissza lehet élni velük, esetleg elferdíteni. Ebben azonban már sokszor az ember keze van, és a tévedést nem a számokban, adatokban kell keresni.

Persze csak részben lehetnek ezek, a laikusok felől és nézőpontjából kézen fekvő első kérdések a konferencia céljai. Hiszen bármilyen tudományterületen elsődleges annak oktatásának állandó fejlesztése. A konferencia deklarált célja egyrészt a ProCivicStat együttműködés keretében zajló fejlesztések és azok eredményeinek bemutatása, másrészt a résztvevők statisztikaoktatáshoz kötődő tapasztalatcseréje, gondolatainak, problémáinak, gyakorlati megoldásainak bemutatása, megismerése. A főbb témakörök különösen sokatmondóak és érdekesek, szakembereknek és kívülállóknak egyaránt:

  • Valós adatok használata a tantermekben
  • IT és statisztika: szoftverek, adatbázisok használata
  • Vizualizáció: problémák, trendek, megoldások
  • Társadalmi és gazdasági jelenségek vizsgálata a tantermekben statisztikusok és nem statisztikusok számára
  • A kritikus gondolkodás és érvelés fejlesztése, a statisztika helytelen használatának felismerése
  • Innovatív oktatási és tanulási módszerek

Hogy mik azok a tényezők, amik ellen a statisztikaoktatásnak leginkább harcolnia kell, mit szeretnének elérni, és egyáltalán, hosszútávon, közvetve kiknek szól ez a konferencia, erről beszélt Boros Tamásnak Dr. Kovács Péter a konferencia szervezője, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának új dékánja.