Következő riportom a szeptember 16-ai limfóma világnap alkalmából készült. Egyrészt szerettem volna jobban megérteni a betegséget magát, másrészt az orvosok és a segítő szakemberek mellett meg akartam ismerni azokat a személyeket, jelen esetben egy alapítványt, amely segít az előző csoportoknak ezen alattomos betegség elleni harcban. Nem éreztem volna azonban teljesnek a téma bemutatását, ha nem szólaltatok meg egy olyan személyt, aki, ha nem is maga, de gyermekén keresztül közvetlenül küzd több hónapja azért, hogy élete visszatérjen a rendes kerékvágásba, és ismét boldog család lehessenek. Az ő helyzetén keresztül reméltem ezen felül azt is, hogy képet, tablót kapok arról, hogyan viszonyul a magyar társadalom ahhoz, ha valaki a környezetében limfómás lesz. Elöljáróban annyit, nem csalódtam, a remélt tablót megkaptam. Ez a riport megmutatja, hogyan lehet a limfómával élni, hogyan lehet felismerni, és végül egy sikeres kezelés után, amire minden esély megvan, mire kell, mint utánkövetés odafigyelni. Akik ebben segítségemre voltak, és nyilatkoztak, Prof. Dr. Borbényi Zita, a Szegedi Tudományegyetem Szent Györgyi Albert Klinikai Központ II. sz. Belgyógyászati Klinika Hematológia Osztályának vezetője, továbbá egy csecsemő- és gyermekgyógyász, hematológus, onkológus szakorvos, aki Szegeden szakterületén legendás, Dr. Bartyik Katalin, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek Egészségügyi Központ docense, valamint egy édesanya is vállalta, hogy elmeséli a lánya, és ebből adódóan az egész család történetét.

Egyikünk sem szeretne arra ébredni, hogy egy szép reggelen nyirokcsomót talál magán, a teste bármely részén vagy hajlatában. Sokakon, talán mindenkin átfutott már a gondolat, mit tenne ilyenkor, mi lenne az első reakciója, és egyáltalán, mi lenne a helyes reakció? A második kérdés persze már önmagában némi hidegvért feltételez, és ha ide eljutunk, akkor félig-meddig már nyert ügyünk van. A modern technikákkal a limfóma ugyanis 70%-ban gyógyítható betegség, és talán az elején ezt a legfontosabb leszögezni. Hogy mik ezek a technikák, gyógyítási, kezelési módok, arról beszél a riportban Borbényi Zita és Bartyik Katalin is.

A gyermekek esetében még nagyobb ez az arány, fiatal szervezetről lévén szó, de, ahogy erről is beszéltek az interjúban a szakemberek, intenzívebb, agresszívebb kezelés előzi ezt meg náluk. Valóban, ahogy fentebb is utaltam rá, különösen nehéz lehet gyermekekkel foglalkozni, még ha annál nagyobb öröm is később őket elengedni, egészségesebben vagy gyógyultan. Ezért keltette fel érdeklődésemet a Reménysugár Alapítvány, amely a dél-alföldi hematológiai és onkológiai gyermekbetegek jobb elhelyezésének szándékával jött létre. Kuratóriumuknak elnöke Dr. Bartyik Katalin igazi legendás orvos, sőt, ahogy mindenki hívja, tanárnő. Ahogy ezt a szót kívülállóként hallottam, az többet jelentett annál, mint hogy hematológiát vagy onkológiát oktat az egyetemen. Ahogy őt tanárnőnek nevezik, abban benne van minden humánuma is.

Kegyetlen dolog persze az, amikor egy idős ember betegszik le, még nehezebb elviselni, ha egy élete teljében lévő 25-30 éves fiatalnak kell szembesülnie a limfómával, de leginkább a gyermek az, akinél leginkább, még kívülállóként is összetörünk, ha halljuk a történetét. A 14 éves Horváth Dóri kálváriáját édesanyja, Mariann mesélte el. Az útnak még nem értek a végére, de ahogy szokták mondani, az a bizonyos fény, az e világi fény már látszik. Mariann, az édesanya szívesen mesélte el saját történetüket kamasz lányával, és ahogy hallhatják majd, fontos az, hogy Dóri Magyarországon, 14 éves lány, minden szónak jelentősége lesz.

Három ember, egy közös sors, két oldalról. Hogy a kívülálló újságírónak mi a tanulság? Ebben az esetben az, ami remélhetőleg a hallgatónak. Figyelni magunkra, figyelni szeretteinkre, a bajt idejében észrevenni, és az első ijedtség után hideg fejjel dönteni. A limfóma ma már gyógyítható, nem szabad félni, nem szabad befelé fordulni. Mondom én, mint kívülálló. Remélem, minél többen azok maradunk …

A fotó illusztráció: www.egeszsegkalauz.hu