A 103,5 – Panda Rádió Magyarkanizsán 1997-ben, éppen 20 éve kezdte meg a működését. Számos prominens vendég is tiszteletét tette az ennek kapcsán a hétvégén megrendezett születésnapi ünnepségen, közülük is kiemelt tisztelettel üdvözölhettük körünkben a szintén Kanizsai születésű Pásztor Istvánt a Vajdasági Magyar Szövetség, VMSZ elnökét. Elnök úr megszívlelendő szavait hallhatják most, amelyben Magyarország és Szerbia jó kapcsolatáról, illetve együttműködési lehetőségeiről beszél.

Hogyan jellemezné a határ két oldalán átnyúló együttműködéseket jelenleg a két ország között?

Sokszor elmondtam már én is és azt gondolom, hogy sokan mondták már el azt, hogy emberemlékezet óta a két ország közötti kapcsolatok nem voltak olyan kiegyensúlyozottak és barátiak, mint amilyenek most. Ennek a legnagyobb haszonélvezői mi vajdasági magyarok vagyunk, illetve a Dél-Magyarországon élő szerb közösség. Arra kell törekedni, hogy ebből a két ország között létező jó politikai helyzetből olyan programokat tudjunk kicsiholni, amelyek a mindennapok szempontjából és az élet szempontjából egyaránt előbbre viszik az itt élő közösséget, illetve a Dél-Magyarországon élő lakosságot.

Hogyan lehetne ezt az együttműködést még szerteágazóbbá tenni annál, mint ahogy az a jelenlegi állapotban van?

Véleményem szerint mindenekelőtt munkával, emberi kapcsolatokkal és megkezdett projekteknek, programoknak vagy erőfeszítéseknek a sikerre vitelével, mert ez erősíti meg az építkezést. Én rengeteg lehetőséget látok akár az infrastruktúra fejlesztésben, gazdasági együttműködésben, civil szféra együttműködésében vagy akár a kulturális együttműködésében és az oktatási intézmények együttműködésében.
Reményeim szerint belátható időn belül eljuthatunk odáig, hogy az egészségügyi intézmények is úgy tudnak majd együttműködni, hogy különböző kapacitásokat, gyógyítási eszközöket és lehetőségeket a határ mindkét oldalán lehessen használni. Azt gondolom, hogy rengeteg dolog van, ami ebben a pillanatban reális lehetőségként mutatkozik. Dolgozni kell rajta.

Sokszor halljuk, hogy szívesen együttműködnének ilyen vagy olyan területen, de sajnos az anyagiak ennek gátját szabják. Úgy tudom, hogy most erre a problémára is van megoldás.

Azt gondolom, hogy az anyagiak soha nem elegendőek…

A teljes beszélgetés meghallgatásához kattintson az alábbi linkre: