A különböző biográfiák vitatkozhatnak, most már az idők végezetéig, mikor is született az egyetemes blues zene egyik legnagyobb alakja, John Lee Hooker. 1912-ben? Vagy 1917-ben? Az augusztus 22 biztosnak tűnik. Annyi biztos, hogy egy jó kis visszaemlékezést hallhatunk róla, barátunktól, dr. Rocktól, azaz Pleskonics Andrástól. A riporter Kocsis Vilmos. A végén pedig igazi csemege, Hooker és Santana egy dalban, aki szereti a jó zenét, hallgassa meg – először vagy ismét.

John Lee Hooker egyik papírforma szerint 1917-ben augusztus 22-én született, míg más szerzők szerint, mint például Körte nevű kollégám, akivel szoktam csinálni a műsort kedd esténként Ő esküszik arra, hogy 5 évvel korábban született. Mind a két esetben kerek az évforduló. Én a 100 éves hívők közé tartozom. Nagyon érdekesek ezek az élettörténetek.
John Lee Hooker Clarksdaleben született, amely pedig egy olyan város Mississippiben, ahol maga Muddy Waters is gyerekeskedett. Tehát azért vannak ilyen kiválasztott helyek. Adatott neki egy olyan élet és egy olyan szerencse, hogy dadogós gyerek volt, 11. ként született, vagyis abszolút nem jósolhatta volna meg senki azt, hogy az egyik meghatározó személyisége lesz a blues és azon keresztül a rock zene történetének. Érdekes az előadásmódja. Gyakorlatilag motyogva beszél. Ilyen ének mesélő stílus úgy mondják ezt zenei műszóval, hogy recitativo vagy parlandó. Ebben tényleg egy iskolát is teremtett. Hagyományosan ezt úgy hívjuk, hogy Mississippi Delta Blues, amelynek lényege, hogy csak egy akusztikus gitár és hozzá a sztorizó mese tartozik. De Ő, amikor Detroitban az autógyárban dolgozott oda költözvén és évekig ott bontakozván ki, ez közel van Chicagóhoz és egyáltalán ott voltak ezek a nagy blues zenei stúdiók. Lényeg az, hogy a jó öreg adottságait nagyon szellemesen használta ki miszerint ilyen motyogós, dünnyögős ének-beszéd. Majdnem, hogy a rap zenének egy lassított, lebutított változatát dolgozta ki magának és ez nagyon megtetszett a rockereknek, blues rockereknek akár Amerikában akár brit földön.

A teljes beszélgetés meghallgatásához kattintson az alábbi linkre: