A Horizont Rehabilitációs Közhasznú Alapítvány idén is megrendezi az úgynevezett “Több mint egy jel” címet viselő kampányát. Ennek elemeiről, lényegéről, a nemes célról mesél az alapítvány munkatársa, Kmetovics Anna.

Köszöntöm a hallgatókat és köszönöm a lehetőséget, hogy nálatok beszélhetek legelőször és nálatok húzhatom le a leplet erről a nagyon nemes és szép kezdeményezésről, ami már idén a harmadik ’Több mint egy jel’-es akciónk lesz. Nagyon röviden megpróbálom összefoglalni, hogy miről is szól ez a kampány. Több mint egy jel. Szerettük volna megszemélyesíteni kifejezetten a mozgáskorlátozott parkolókat. A Horizont Alapítvány egy nagyon fantasztikus csapattal rendelkezik és pár évvel ezelőtt a kollégáim összedugták a fejüket és azon gondolkodtak, hogy hogyan is lehetne megszólítani az embereket és felhívni a figyelmüket arra, hogy ne parkoljanak azokon  parkolóhelyeken, amelyre nem jogosultak.

Mennyire gyakori ez? Van valamilyen kimutatásotok, arra hogy milyen sűrűn használják olyanok a parkolóhelyet, akiknek nincs erre jogosultságuk?

Nekünk személy szerint nincsen, de mi is egy-két statisztikával dolgoztunk és innen is jött az ötlet. Nekem az a tapasztalatom, hogy nagyon sok ilyen van. Nem rossz szándékból, hanem leginkább azért, mert ezek a parkolók közelebb vannak a bejárathoz, nagyobbak, szélesebbek és sűrűn fordul elő, hogy csak beszaladok valahova és csak pár percre hagyom ott az autót, de törvényszerű, hogy arra a pár percre kellene annak is a parkoló akinek valóban szüksége lenne rá.

Hogyan hívjátok fel a figyelmet a parkoló helyes használatra?

Az eddigi kampányok során Farkas László kollégánk illetve dr. Szabó Sándor a kuratóriumunknak az elnöke volt látható egy fényképen, ami Szeged város mozgáskorlátozott parkolóiban volt elhelyezve egy aranyos “Gondolkodj mielőtt ide parkolsz!” szlogennel, illetve a “Több mint egy jel” mondattal színesítettük meg ezeket a plakátokat. Az idei évben én kerültem abba a szerencsés helyzetbe, hogy én vezethettem ezt a kampányt. Idén egy kicsit fordítottunk a dolgon.

Fotó: csakm.hu

A teljes beszélgetés meghallgatásához kattintson az alábbi linkre: