A Gift of Life – Ajándékozz életet  a magyarországi Rotary Club jószolgálati programja, melynek célja a szívrendellenességgel született gyermekek műtéti kezelése és gyermekkardiológusok képzése azokban a környező országokban (elsősorban Románia, Ukrajna és Szerbia), ahol nem áll rendelkezésre a szükséges technológia, az orvosi szaktudás vagy éppen az ingyenes orvosi ellátás. A magyarországi program a nemzetközi Gift of Life program részeként működik, ami jelenleg 67 országban működik, és eddig több mint 12 000 gyermek szívműtétjére került sor.

Szegedi Tudományegyetem, a Magyar Rotary District és az Rotary Club Szeged Szent-Györgyi Albert szervezésében került megrendezésre a Gift of Life „Ajándékozz életet” program. Hanganyagunkban részletesebb tájékoztatást kaphatnak a programról Hajdu László Rotary Club Szeged Szent-Györgyi Albert munkatársától.

Engedjék meg, hogy néhány gondolattal összefoglaljam Önöknek azt, hogy a Gift of Life, mit is jelent Magyarországon. A meglepetések sora úgy kezdődik, hogy valamikor 25 évvel ezelőtt egészen pontosan 1992. június 25-én New Yorkban történt egy szívműtét. Amikor a magyar kórházak még nem tudták technikailag műteni a gyerekeket, akkor jelentkezett egy Pék András néven futó fiatalember. Ő az aki június 25-én, 25 évvel ezelőtt az első műtöttje volt a magyar Gift of Life programnak. Egy egészséges fiatalember. Ez volt az a meglepetés, amit az elnök úrnak ígértem, mert nem csak mostani fiatalok vannak, hanem itt van egy komoly fiatal ember, aki megmutatja, hogy egy szívműtét után is teljes életet lehet élni…

Prof Dr. Katona Márta, a Gift of life program orvos-koordinátorát hallhatják, hogy mi alapján kerülnek kiválasztódásra a gyermek és első sorban kiknek nyújt segítséget.

Nagyon nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Rotary elnöke meglátogatja a Szegedi Orvostudományi Egyetemnek a Gyermekklinikáját, ahol azt mondhatom, hogy olyan szerencsében részesültünk a Rotary Club által, hogy lehetőségünk nyílik a határainkon túl élő szívbeteg gyerekeknek a megsegítésére. Ezek a gyerekek, akiket ön itt lát, ha nem kerültek volna itt műtétre, akkor nem tudjuk, hogy mi lesz a sorsuk…

A teljes riport meghallgatásához kattintson az alábbi linkre: