A hazai egyetemek közül továbbra is az első helyen szerepel a Szegedi Tudományegyetem a brit QS World University Rankings 2017/2018 rangsorban. A listán az 501-550. helyet érte el az SZTE, ez azt jelenti, hogy a világ közel 26 ezer felsőoktatási intézményének legjobb 2 százalékába tartozik.

A világ egyik legelismertebb, felsőoktatási tevékenységeket minősítő cége, a brit Quacquarelli Symonds (QS) 2017. június 8-án tette közzé legfrissebb toplistáját. Ezen a világ több mint négyezer egyetemét vizsgálták, közülük 980 felsőoktatási intézményt rangsoroltak.

A friss QS World University Rankings 2017/2018-as listán – a korábbi évekhez hasonlóan – az SZTE az 501-550. helyen végzett, ezzel az összes vizsgált egyetem legjobb 13 százalékában szerepel. A világ közel 26 ezer felsőoktatási intézményét tekintve pedig a top 2 százalékban végzett az SZTE. A QS világrangsorán a magyarországi felsőoktatási intézmények közül a Szegedi Tudományegyetem érte el a legjobb eredményt.

A rangsort idén is hat szempont alapján állították össze, az elkészítéskor figyelembe vették az akadémiai szféra és a munkáltatók értékelését, a tudományos munkák idézettségét, az oktatók és a hallgatók arányát, valamint a külföldi hallgatók és külföldi oktatók számát.