1980-ban ezen a napon mutatták be az amerikai mozik a Ragyogás című filmet.

Stephen King munkássága több száz írásos munkát ölel fel, melyek között a műfaji sokszínűség (horror, thriller, misztikum, stb.) dominál. Regényeinek legtöbbjét adaptálták filmre, ezek közül az első a Carrie volt, melyet Brian De Palma rendezett 1976-ban. A film elindította az érdeklődést a King regények adaptációja iránt és több száz film és folytatás valamint remake készült a művei nyomán. Sajnos ezeknek legnagyobb többsége nem képvisel nagy művészi értéket. Vannak természetesen remekművek, melyeket King regények ihlettek. Ilyen a Frank Darabont által rendezett A remény rabjai és a Halálsoron, valamint Rob Reiner Tortúra című filmje és a Stanley Kubrick által rendezett Ragyogás.

Az 1970-es évek közepén az örök kísérletező Kubrick találkozott egy új filmes technológia lehetőségével, ez volt a steadicam. Nem sokkal ezután opciózta le Stephen King Ragyogás című regényének megfilmesítési jogait. Már amikor még bele sem kezdett az adaptációba tudta, hogy a steadicam-et fogja valamilyen formában használni a Ragyogás elkészítése során.

Legendák szólnak arról, hogy Kubrick és King milyen összetűzésekbe keveredtek a forgatás és a forgatókönyv elkészülése során. Történt ugyanis, hogy Kubrick filozofikus hozzáállása alapból ütközött King miszticizmusával és ez az alapvető probléma szülte azokat a furcsa időpontokban érkező telefonhívásokat, melyekkel Kubrick teljesen kikészítette Kinget. Végül hátat is fordítottak egymásnak és Kubrick a saját módszerei alapján keményen megnyeste a forgatókönyvet és átformálta a történetet.

Az ő adaptációjában azzal kezdünk, hogy egy férfi, aki éppen visszatérőben van a normális életbe az alkoholizmus “legyőzése” után állást vállal egy hotelben. A munka lényege, hogy a téli időszakra odaköltözik családjával és karbantartói munkát látnak el, amíg el nem olvad a hó. A férfival már az elején közlik, hogy az előző gondnokkal bajok támadtak és egy hasonló téli őrzés folyamán módszeresen kiirtotta a családját.  A főszereplő mégis elvállalja a munkát és megérkezik feleségével és fiával a hotelba. Amikor megérkeznek egy helyi dolgozó furcsa dolgot fedez fel a főszereplő fián: az elméjükkel tudnak kommunikálni. El is meséli a gyereknek, hogy ezt a képességet “ragyogásnak” hívják és óva inti a fiút attól, hogy egy bizonyos szobába bemenjen. Mikor a család egyedül marad a fiú egyre csak a folyosókon csatangol, az anyuka nem tud mit kezdeni magával, a férfi pedig írói válságba kerül és nem tud még egy szót se leírni új könyvéhez. Lassan mindannyiukat vészterhes víziók kerítik hatalmukba és az őrület tényleges megkoronázásaként a családfő egy képzeletbeli recepciós parancsára baltával kezdi el hajkurászni a családtagjait.

Abban sokat egyetértenek, hogy a Ragyogás kissé kilóg Kubrick filmes pályafutásából, de abban nincsenek nagy kérdések, hogy a Ragyogás a filmtörténet egyik leghátborzongatóbb alkotása is egyben. Kubrick zseniális alkalmazta az új technikát, a steadicam-et és ezek a képsorok a filmtörténet legizgalmasabb részei között szerepelnek. Ráadásul a nyugodtan és lassan induló filmbe Kubrick olyan szinten kergeti be a borzalmat és a horrort, hogy megáll a néző ereiben a vér. A hotelben lezajló víziók szintén elfoglalták helyüket a filmtörténetben: az ikerkislányok, a liftből kihömpölygő vérfolyam, a sövénylabirintus, a 237-es szoba, REDRUM és sorolhatnánk a végtelenségig.  A filmet Bartók Béla zenéje teszi még vérfagyasztóbbá.

A főszerepet Jack Nicholson kapta meg, aki szinte eggyé válva a szereppel eljátszotta a filmtörténet egyik legőrültebb figuráját. Ez a szerep be is biztosította azt, hogy a nyolcvanas évek legkeresettebb karakterszínésze legyen.

A kritika először furcsán értékelte a Ragyogást, negatív értelmezéseket is kapott, viszont Kubrick pénzügyileg legsikeresebb filmje lett és bevonult az egyetemes filmtörténetbe.