Szeged már régóta nem az az álmos kisváros, ahova csak néha tévednek el turisták. Az utóbbi egy évtizedben a szervezettség is sokat fejlődött ezen a területen. Nem is lehet csak egy részt kiemelni, ami erős Szegeden. A város ugyanis régóta alapoz természeti adottságaira, új, megújuló vagy hagyományos programjaira. Ezekről beszélt Vadász Jánosnak Ács Szilvia, a szegedi Torinform iroda vezetője.

Itt van például a wellness-turizmus. Magyarországról, és külföldről egyaránt vonzza a turistákat, például Szerbia az egyik legfőbb vonzáskörzet. A hazai és a külföldi vendégeknek ugyanúgy jelentős lehet a tény, hogy Szeged, tudományegyetemi város lévén jelentős konferencia-központ is. Évente több tíz ilyen rendezvénnyel szerte a városban, hotelekben vagy az egyetemi intézményekben. Ezek szintén növelik a vendégéjszakák számát.

Nem feledkezhetünk meg a sporteseményekről sem. Itt nem csak egy napos mérkőzésekre kell gondolni, sőt, nem elsősorban azokra, hanem a hosszabb időtartamú vizes eseményekre, amelyeknek többsége a Maty-éren kerül lebonyolításra.

Ahogy fentebb leírtuk, a külföldi vendégek többsége Romániából vagy Szerbiából érkezik, utánuk, leginkább városnézési céllal, lengyel és osztrák turisták vannak a legtöbben. Ács Szilvia elmondta, nyáron inkább a hazai látogatók vannak többségben. Ennek talán a Szegedi Szabadtéri Játékok az oka, ami nagyon népszerű szerte az országban, és noha nemzetközi híre is nagy, de több olyan előadás is van, ami a nyelv miatt elsősorban magyaroknak szól.

Szintén az utóbbi évek pozitív változási folyamata a külföldi egyetemisták magas száma. Ebből adódóan hozzájuk gyakran ellátogatnak a barátok, családtagok, akik, ahogy ezt Ács Szilvia is hozzáfűzte, ezek az emberek szintén jó hírét viszik szerte Európában és a világban Szeged városának.

Hogy mi a legfőbb turisztikai vonzerő Szegeden? Erre persze nincs egy biztos válasz, mert az rendkívül szubjektív. Az épített örökség fontos, különösen a szecessziós épületek. Ezeket különböző kiadványokban népszerűsítik a Tourinform irodák, és ezen épületek mentén szoktak különböző tematikus városnéző túrákat szervezni. Ezek a túrák is nagy népszerűségnek örvendenek hazai és külföldi turisták köreiben egyaránt.