Előre is elnézést kérek mindenkitől, ha még ezt az egyszerű tőmondatot is helytelenül írtam le. A mondatom apropója a Magyarországi Németek Csongrád Megyei Egyesületének 25 éves évfordulója volt, aminek kapcsán március 25-én rendezték meg a negyedszázados születésnapjuk alkalmával megrendezett ünnepséget. A dátum nem annyira pontos, mert az egyesület 1991 második felében alakult, de összehozni az ünneplőket és az ünnepségeket mint tudjuk, logisztikailag sosem egyszerű feladat. Azon a szombati napon ráadásul gyönyörű volt az idő, kedves gyermekzsivaly töltötte be a szegedi Nemzetiségek Házának Osztrovszky utcai udvarát. Lássuk be, a közösségi jelleg ha lehet még fontosabb, mint a dátum szerinti pontos megünneplés.

Sokat gondolkodtam, mielőtt eljöttem, hogy melyek azok a sajátosságok, amik a németekkel kapcsolatban, mint hagyományőrzésre alkalmas dolgok eszembe jutnak. Amikor megérkeztem, körülbelül azt láttam, amire számítottam. Hagyományos motívumokkal teli német női és férfi népviseleti ruhák. Dirndli, eredetileg ezt akartam, mint ezek, de ahogy írva is van, a dirndli inkább csak bajor és osztrák népviselet.

És itt el is érkeztünk az interjúnkhoz, amit az egyesület jelenlegi elnökével, Balogh Imréné Sabinével  készítettem el. Mert hogy sokakban felmerülhet a kérdés: Annyira nagy és szerteágazó a németségnek a léte. A XIX. század második feléig egy politikailag széttagolt népről beszélhetünk, akiknek ebből adódóan vagy sem, de történelmileg több, egymástól jól elkülöníthető nyelvjárása alakult ki. Felvetődik ilyenkor a kérdés, egy olyan egyesület, aminek a nevében az van, hogy a németek hagyományait, és német származásuk hagyományait szeretnék ápolni, vajon figyelemmel kell-e arra lenni, hogy mely német ajkú tájegység szokásait veszik fel, ételeit készítik el, dalait énekelik. Erre is nagyon tanulságos választ adott Sabine. Mint ahogy igazán felemelő volt megismerni azt, hogy hogyan ünnepelik ezek az emberek a német származásukat, kultúrájukat. A most következő anyag ebből is próbál valamit visszaadni. Váradi Gábornak a német kultúra és hagyományok különböző területeiről tartott előadása, témája és stílusa alapján egyaránt élményszámba ment a hallgatóság számára. Az előadásait érdemes hallgatni, őt pedig megismerni, nem mindennapi ember. Hallgassák meg az eseményen készített interjúnkat.