1998-ban ezen a napon mutatták be a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon A nagy Lebowski című amerikai filmet.

Joel és Ethan Coen, vagy ahogy a film világa ismeri őket, a Coen-testvérek, az 1980-as évek közepén törtek be a filmiparba és a Véresen egyszerű címet viselő bűnügyi filmjükkel nemes egyszerűséggel meghódították az amerikai független mozit. Ezt a királyi pozíciót tovább erősítették az Arizónai ördögfiókával és A halál keresztútján című gengszterfilmmel. 1991-ben készítették el a Hollywoodi lidércnyomás című abszurd vígjátékot, mely egy alkotói válságban tengődő író pokoljárásáról szólt és letarolta a Cannes-i filmfesztivált, elnyerve a legjobb film, a legjobb rendező és a legjobb színész díját is. 1996-ban jött a nagy durranás, a Fargo képében, mely az egekig repítette a szerzőpárost és magabiztosan masírozott be a kilencvenes évek legjobb filmjei közé. A Fargo ma hivatkozási alap, melyet minden filmes iskolában tanítanak és megszámlálhatatlan rendező próbálta utánozni ezt a hófehérben úszó fekete komédiát, persze sikertelenül. A filmet alapul véve sorozat is készült, mely 2015-ben elnyerte a legjobb tévés produkció Golden Globe-díját.

A Fargoval véglegesen rögzült az a szarkasztikus Coen-stílus, mely minden filmjük sajátossága és 1998-ban talán legjobban összegezve került a vászonra A nagy Lebowski képében.

A film főhőse Jeff Lebowski egy elvarázsolt figura. Igazán sosem érdekelte semmi az életben, kivéve a bowlingot. Ha éppen nem lepukkant lakásában iszogat, akkor a pályán van csapattársaival, Donnyval egy egyszerű és kedves kölyökkel és Walterral, akinek elméje a vietnami háború után megroppant és dühkitöréseivel veszélyezteti a környezetében élőket. Lebowski élete talán sosem változna meg, folyna a medrében fehér orosszal és bowlinggal, de egy este két gengszter betör hozzá és alaposan helybenhagyják, majd bepiszkítják a perzsaszőnyegét. Mikor rájön, hogy összetévesztették egy másik Lebowskival, aki egy a városban élő milliárdosok közül, elindul hozzá, hogy megtéríttesse vele kincset érő szőnyegének az árát. A ténylegesen nagy Lebowski viszont egy üzletet ajánl neki, ami egy egyszerű feladat lenne, viszont mikor Walter besegít egy kicsit a főhősnek, minden összeomlik.

A nagy Lebowski a legklasszikusabb értelemben vett kultuszfilm, melyet egyszerűen nem fog az idő. A karakterei olyan érzékkel, éleslátással és sötét humorral vannak megírva, amit nem lehet utánozni. A szereplők is ehhez tartották magukat és Jeff Bridges Lebowskija jelenség lett, a John Goodman által alakított Walter pedig a filmtörténet egyik legröhejesebb figurájává vált. A film minden egyes szavát lépten-nyomon idézgetik és a fehér orosz koktél ivása is divattá vált. A film bemutatása óta egyes amerikai államokban tartanak Lebowski-fesztiválokat. És ezek alapján mondhatjuk, hogy ami ilyen szinten a popkultúra részévé válik az örök érvényű mozgóképes alkotás.