2010-ben a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon ezen a napon mutatták be a Viharsziget című amerikai filmet.

Martin Scorsese az olasz-amerikai filmek királya főként az igen pörgős cselekményű maffiafilmekről híresült el karrierje során, de azért belekóstolt több műfajba is. Rendezett musicalt (New York, New York), abszurd vígjátékot (Lidérces órák), életrajzi filmet (Aviátor), sportdrámát (Dühöngő bika), vallási drámát (Krisztus utolsó megkísértése), kosztümös filmet (Az ártatlanság kora), családi filmet (A leleményes Hugo) és romantikus melodrámát (Alice már nem lakik itt). A horrorisztikus elemekkel teletűzdelt thriller viszont nem sokszor fordult elő bőséges életművében. Talán a leghíresebb példája erre A rettegés foka című 1962-es amerikai filmnek a remake-je volt.

2008-ban mégis belefogott ebbe a tőle viszonylag szokatlan témába és elkezdte vászonra álmodni Dennis Lehane Viharsziget című könyvét. Lehane ekkor már sikeres író volt, akinek regényeit olyan neves filmesek vitték vászonra, mint Clint Eastwood, aki a Titokzatos folyót készítette el, és Ben Affleck, aki a Hideg nyomont adaptálta vászonra.

A Viharsziget egy rendőrnyomozó története, aki társával éppen legújabb megbízatásának helyszínére igyekszik. Van ugyanis az 1950-es évek Amerikájában egy sziget, ahol egy elmegyógyintézetben az államok legveszélyesebb bűnözőit tartják fogva, rendkívül szigorú körülmények között. Egyikük mégis megszökik. A főszereplő nyomozó, Teddy egy világháborút megjárt veterán, aki fejében szörnyűséges emlékeket őriz a náci haláltáborokról és ha ez nem lenne elég még családjának szomorú sorsa is kísérti. Az elméjével folyamatosan küzdő nyomozó egyre durvább összeesküvéseket sejt a sziget dolgai mögött, és megállíthatatlanul tart a nagy titok felé, mely megoldást adna az összes rejtélyre, amit csak találtak. A végén viszont olyan dologgal kényszerül szembenézni, amire talán nemcsak ő, de egy ember sem képes.

A Viharsziget alapjáraton nem túl bonyolult történetébe Scorsese végzetesen sok izgalmat és borzongást csepegtetett, így valósággal odaszögezi a nézőt a kép elé és csak egy-egy hirtelen shock-effekt miatt tudjuk elkapni a tekintetünket a vászonról. A film folyamatos ellenpontokkal dolgozik. Felváltva látunk szűk és tágas tereket, amiktől csak nő a nézőkben a feszültség. De alapjáraton benne van az is, hogy még ami a természetben játszódik, az is korlátok közé van szorítva, mivel az apró sziget pengeéles szirtfalai mögött csupán a végtelen tenger nyújtózik.

Scorsese állandó főszereplőjére, Leonardo DiCaprio-ra alapozta az egész művet, aki a tőle megszokott profizmussal és hihetetlen átéléssel alakítja a labilis idegzetű rendőrnyomozót, aki lassan kezdi érezni, hogy két út van előtte: az egyik az ügy megoldása, a másik a totális őrület.

Aki tipikus Scorsese-filmre vágyik az valószínűleg csalódni fog a Viharsziget megnézése után, mivel a rendező nem hagyta rajta túl sok kézjegyét a filmen, a profizmust kivéve. Viszont, akit nem vonz annyira a Scorsese-féle tapintható stílus, az gazdagodik egy olyan mozis élménnyel, amit sokáig nem tud majd száműzni álmaiból.