Ez itt az FM 103,5 Panda Rádió és a Civil Hang Stúdió közös Harasztvakítás című műsora Gajda Ferenccel. A stúdió mai vendégei Fraser és Körte. Reményeink szerint befut Révész Zsolt is a későbbiekben. Mai adásunk témájaként azt jelöltem meg, hogy górcső alá vesszük a rockzenei feldolgozásokat ilyen-olyan aspektusból, mégpedig azért, mert korábbi adásunkban többször is beszéltünk arról, hogy tribute zenekarok, feldolgozások és a többi. Úgy gondoltam, hogy ez megér egy adásnyi szösszenetet. Ha én visszagondolok a gyermekkoromra, akkor az első feldolgozási élményeim azok, amik szörnyűek voltak egyébként gondolok itt Korda Gyuri bácsira, Kovács Katira és társaira. Én akkoriban ezt úgy éltem meg, hogy minden újszülöttnek ugye minden vicc új. Ezek a borzasztó feldolgozások úgy működtek a mi kis hazánkban, hogy tulajdonképpen a társadalom úgy gondolta, hogy ezek az előadók saját szerzeményeiként magyarosítva voltak. Magyar szöveggel, magyar átirattal és így csomó embernek fogalma nem volt arról, hogy ezek a magyar sztárocskák világslágereket dolgoztak fel. Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Rengeteg jó és rossz feldolgozás készült azóta is. Sőt meg kell kockáztassam, hogy sok feldolgozás jobb is mint maga az eredeti ősbemutatóra készült track. Én ennek a témának szaladnék neki.

Ti hogy gondoljátok ezt a feldolgozásos dolgot? Mi volt az életetekben az a 2 feldolgozós történet, ami jó volt vagy éppen rémes?

Nekem az egyik ilyen kedvencem, amihez sztori is fűződik az az, amikor a Johnny Cash megcsinálta a Depeche Modenak a Personal Jesus című dalát és az egyik kedves barátom úgy aposztrofálta a közösségi oldalakon, hogy “Na gyerekek hallgassátok, hogy milyen volt eredetibe a Depeche Mode”, tehát ő azt gondolta, hogy ezt Johnny Cash felrántotta az 50′-es évekbe, holott fordítva történt. Ez egy érdekes történet. Lényegében tényleg olyan szintű a felvétel mintha valóban az 50′-es évekbe rántotta volna föl egy texasi stúdióban. Tényleg a Finca ahogy mondta ezek a …..

A teljes beszélgetés meghallgatásához kattintson az alábbi linkre: