2011-ben ezen a napon mutatták be az amerikai mozik a Felettünk a Föld című filmet.

Amerikában nagy hagyománya van a független filmezésnek, a nagy stúdión kívüli művészibb filmes munkák létrehozásának, mely azonban nem kap túl nagy hangsúlyt a közvéleményben. Ezek az alkotások sokszor nem is jutnak el európai mozikba, mivel a forgalmazók nem szeretnek kockáztatni azzal, hogy nem biztos befutókat és sikereket vezényeljenek szűkebb közönség számára. Szerencsére a főleg szerzői filmekre építő magyar filmes körülmények között sokan adnak helyet a nemzetközi művészmoziknak is.

Az Egyesült Államokban 1981-ben alapította meg a híres színész, Robert Redford a Sundance Fimfesztivált, melynek nevét kedvenc általa alakított karakterétől kölcsönözte. A filmfesztivál ma nemcsak Amerika, de a világ talán legjelentősebb független filmes fesztiválja. A mai napig olyan rendezők tűnnek fel itt első filmjeikkel, akik később legendás alakokká, filmtörténet formálókká váltak, mint például Quentin Tarantino.

2011-ben itt mutatkozott be a Felettünk a Föld című amerikai mozi is, mely Mike Cahill rendező második filmje volt a Kalifornia királya után.

A kis költségvetésű film majdhogynem csak két szereplőt mozgat végig. Rhoda egy szép, fiatal lány, aki nagy karrier előtt áll az egyetemen. Miközben hazafelé hajt egy buliról a rádióban hallja, hogy a tudomány olyan felfedezést tett, mely megváltoztatja az életet a Földön. Eszerint létezik egy a Földhöz teljesen hasonló égitest. mely hirtelen feltűnt az égen. A lány az eget kémleli és balesetet okoz kocsijával. Az áldozatok John-nak, egy tehetséges zeneszerzőnek a családtagjai. Rhoda négy évet tölt börtönben, mialatt figyelemmel kíséri a az új Föld kutatását, hogy ne gondoljon bűnére folyton. Mikor szabadul elhatározza, hogy felkeresi John-t és elmondja neki, hogy ő fosztotta meg a boldog életétől, de a férfi már csak egy árnyék, aki az emlékeiben kutat szerettei után. A két sokat szenvedett ember közel kerül egymáshoz és közben Rhoda egy pályázaton dolgozik, aminek keretében fel lehet kerülni arra az űrhajóra, ami elsőként indul majd az új Földre.

A Felettünk a Föld nem szokványos értelemben vett sci-fi, de mégis sci-fi. Nincsenek benne űrlények, vagy űrutazás, vagy tudományos áttörés, hiszen az új Földet nem felfedezték, egyszer csak ott terem az égen és közeledik a Föld felé. Mégis a fantasztikum világába visz minket egy lehetséges alternatív világ létezésével, mely a földi másolata. Ez részben fantasztikus elem, részben a húrelméletek és a kvantumfizika farvizén evező filozófiai gondolatok lecsapódása egyszerűbb köntösben. Más megközelítésben a film egyszerű dramaturgián keresztül futtatja le a nézőkben azt a kérdést, hogy az algoritmusok által rendeződő lehetséges utak mit kínálnak fel számunkra a filmes nyelven keresztül. Ezen mozi esetében nem választható utakról van szó, hanem pusztán azokról a véletlenekről, hogy mi van ha a lány nem hallja meg a rádióban az új Föld létezését és nem néz fel az égre. Vajon egy múltbeli cselekvés mást is hozhat-e a jövő számára egy párhuzamos világban?

Olyan kérdések ezek, melyek végig előttünk lebegnek a film nézése közben és melyekre a film végül arculcsapásként is felfogható választ ad. Ettől lesz egyedi és megdöbbentő mozi, mely sci-fiként a lelki folyamatokra koncentrál a látvány és a tudományos fejtegetések boncolgatása helyett.

A Felettünk a Föld mélyen drámai film, mely más-más formában, de megérinthet mindenkit. Ennek megfelelően a Sundance-n zajos sikert aratott és két díjat is elnyert, viszont széles nemzetközi forgalomba nem került nálunk is csupán DVD-változata jelenhetett meg, ami szomorú tény.