1964-ben ezen a napon született Penelope Ann Miller amerikai színésznő.

Az 1980-as években kezdett el játszani, többnyire mellékszerepeket olyan nagyjátékfilmekben, mint a Pee Wee nagy kalandja, a Távol otthonról, a Biloxi blues és a Philadelphiai zsaru. Az első jelentősebb filmben 1990-ben tűnt fel, mely az Ébredések volt, amiben Robert De Niro és Robin Williams oldalán játszhatott. Azóta számos filmben szerepelt, melyek közül a legsikeresebb A némafilmes volt, mely 2012-ben 5 Oscar-díjat nyert.

Máig legjelentősebb szerepének a Carlito útja című filmben nyújtott alakítását nevezhetjük.

Az olasz-amerikai rendező Brian De Palma A sebhelyesarcú című klasszikusa után egy ideig nem talált magára. több filmet is készített, de a legtöbbjük félresikerült mozi volt, kivéve az 1987-es Aki legyőzte Al Caponét. 1989-ben még előrukkolt A háború áldozatai című filmmel, melyet jelöltek Golden Globe-díjra, de rögtön utána A hiúságok máglyája nagy bukás volt, szakmai és közönségszinten is. 1992-ben tett egy kitérőt a thriller felé a Káin ébredésével, de egy évre rá vissza is fordul ahhoz a műfajhoz, amiben a legsikeresebbnek bizonyult; a gengszterhez. Ekkor készült el a Carlito útja, melynek női főszerepét Penelope Ann Miller játszotta.

A film cselekménye szempontjából New York-ban járunk, azon belül is spanyol Harlemben. Carlito valaha a legnagyobb tiszteletnek örvendő bűnöző volt a new york-i latin-amerikaiak között. Egyik ügye miatt viszont börtönbe kerül, ahol jó útra tér és feltételesen szabadulhat. De korábbi gátlástalansága miatt sem a bíróság, sem a rendőrség nem hisz abban, hogy tényleg megtért bűnözővé vált az egykori drogbáró. A férfi szabadulása után visszatér Harlembe és egyetlen célja, hogy nyugodtan és csendben élhessen és megtalálja régi szerelmét. Tervét eltökélten végre akarja hajtani, de mikor híre megy, hogy visszatért azonnal megrohanják régi életének alakjai, akik vagy egy szívességet kérnek tőle vagy be akarják vonni egy újabb balhéba. A megszámlálhatatlan ellensége között pedig akadnak olyan fiatalok, akik csak a hírnévre vágyva próbálnak újat húzni vele. És ha ez még kevés lenne ügyvédje is a nyakába akaszkodik egy kis segítségért, de a férfiról kiderül, hogy már jócskán eltávolodott a korábbi önmagától és inkább bűnöző már mint a jog harcosa.

A Carlito útja szokványos gengszter elemekkel dolgozó nem szokványos gengszterfilm. Ugyanis a gengszterfilm egyik fő alapja az, hogy legtöbbször a lentről felfelé építkezés folyamatát mutatja, ahogyan egy sokra vágyó kisstílű bűnözőből igazi közellenség válik. Ezzel szemben a Carlito útja rögtön azzal indít, hogy a főhős jó útra tér és akarata ellenére hullik bele újra a bűn világába.

De Palma ismét Al Pacinora osztotta a főszerepet, mint A sebhelyesarcú esetében, de itt egy teljesen más karaktert kellett megformálnia. A sebhelyesarcú mindenen átgázoló, eszelős gengsztere után most egy csendes és minden feltűnést kerülni vágyó, a jövőn és az életen merengő ex-bűnözőt alakított. Carlito olyan filozofálgató gengszter ebben a filmben, akit könnyű megkedvelni, tettei ellenére is, Al Pacino megteremti általa a műfaj egyik klasszikus figuráját. A férfi mellékszerepben ki kell emelni Sean Penn munkáját, akinek remekül áll az ügyvédből lett bűnöző karaktere, valósággal habzsolja a szerepet. Penelope Ann Miller pedig nem halványul el a két nagyon erős férfiszereplő mellett, hanem tündöklő bájával beragyogja a főként komor képi hangulatú, de képi világában a késői diszkókorszakot idéző filmet. A Carlito útja lassan csordogál medrében, ahogy a főszereplő is lassan értékeli újra élete momentumait és morfondírozok azon mi lehetett volna másként, de a végére olyan pörgősre húzza De Palma a cselekményt, mint A sebhelyesarcú és az Aki legyőzte Al Caponét egyes jeleneteiben és a néző a körmét rágva izgulja végig az utolsó húsz perc történéseit.

A Carlito útja fontos film és nagy film, mely főként a remek karakterek drámája, de nem hiányzik belőle a bűnügyi filmek  vérgőzös pátosza és a hőseinek elkerülhetetlen bukása sem.