2012-ben ezen a napon mutatták be a magyar mozik Az öldöklés istene című francia-lengyel koprodukcióban készült filmet.

Yasmina Reza francia származású író és drámaíró 2006-ban vetette papírra Az öldöklés istene című drámáját, melyet 2007-ben vittek színpadra először Zürichben. A nagy sikerrel forgott darab két évvel később elnyerte a legjobb színpadi komédiának Laurence Olivier-díjat, majd a legjobb színdarabnak járó rangos Tony-díjat is.

A lengyel filmezés legendás direktora, Roman Polanski opciózta le a sztorit és 2011-ben. Az 1960-as évek óta folyamatosan tevékeny rendező-színész-forgatókönyvíró már első alkotásaival magára irányította a figyelmet, és számos olyan klasszikusa után, mint a Kínai negyed, 2003-ban nyerte el a legjobb rendező Oscar-díját A zongorista című filmjéért, de a díjat sosem vehette át az Amerikában ellene hozott elfogatóparancs miatt.

Az öldöklés istene már rutinmunka volt Polanski számára, mivel korai alkotói korszakára jellemző volt a kamaradarabok gyártása. Ilyen volt első fontos nagyjátékfilmje, az 1961-es Kés a vízben, melyet Oscar-díjra jelöltek, az 1965-ös Iszonyat és a már Amerikában forgatott Rosemary gyermeke.

Az öldöklés istene egy nagyon egyszerű történet. Két iskolás srác összekap a parkban és elpáholják egymást. Hogy civilizáltan tudják megoldani a problémát a négy szülő találkozik egyiküknek a lakásán. A négy felnőtt kedélyes beszélgetésbe kezd, kávéznak, iszogatnak, süteményeznek, de előbb-utóbb finoman elkezdik pellengérre állítani a felelősség kérdését. A kezdetben csipkelődésnek szánt hozzászólások egyre súlyosabb élt kapnak és a négy konszolidáltnak tűnő, középosztálybeli ember beszélgetése állatias és hisztérikus veszekedésbe csap át, amit már nem tudnak megállítani és a gyermekek problémája helyett a saját előítéleteiket és problémáikat vetítik ki egymásra.

A film forgatókönyvét Roman Polanski Yasmina Rezával közösen adaptálta filmre és az alapanyaghoz hűen a karakterekre írták. Polanski meg is találta a tökéletes színészeket a szerepek eljátszásához. Az egyik párt az angol Kate Winslet és az osztrák Christoph Waltz játssza, a másikat Jodie Foster és John C. Reilly. A másfél órás játékidő szinte végig a lakásban játszódik és az első képeket kivéve csak a négy szereplő jelenik meg a vásznon. Polanski a megszokott profizmusával vezette a színészeket és remek érzékkel állította párba őket, és meg is hálálták a mester gondos munkáját. Mindenki a maximumot hozza: a nők közül először Kate Winsletnek jut a nagy kiborulás, majd Jodie Foster kezd hisztérikus támadásokba, a férfiak először csendesebben tűrnek, míg John C. Reilly szomorú története elő nem kerül a gyereke hörcsögének sorsáról s mindeközben a Christoph Waltz által alakított mindent kerülgető ügyvéd telefonja megállás nélkül csörög. A kezdeti felelőtlenül kiejtett szavak a film végére olyan brutális lelki karatéba mennek át, hogy azt várjuk mikor kezdik el a szülők is ütni egymást, ahogy gyermekeik tették.

Polanski engedi, hogy belezuhanjunk ebben a lehetetlen, de túlságosan is életszagú szituációba és végül a katarzist, amire annyira vártunk elveszi a nézőtől és egy fricskaként felfogható poénnal zárja a végeláthatatlannak tűnő vitát. És tudjuk azonnal, hogy a végefőcím nem feloldás csak pillanatnyi áramszünet az emberben lakó barbár számára.

Mindezek ellenére Az öldöklés istene vérbeli fekete komédia, mely feszes tempója miatt egy pillanatra sem engedi el a nézőjét. Olyan legendás kamaradrámai hagyományokra építkezik, mint Luis Bunuel Az öldöklő angyal című filmje és Mike Nichols Nem félünk a farkastól című drámája.

Az öldöklés istene iparosmunka Roman Polanski életművében, de egy olyan film, aminek megtekintése után elgondolkozunk magunkról és az emberi kapcsolatok természetéről.