2003-ban ezen a napon mutatták be a magyar mozik A múlt nélküli ember című finn filmet.

Aki Kaurismäki a finn filmezés egyetlen világhírű direktora, ami nem is véletlen. Filmjei már régóta az európai élvonalban versenyeznek filmfesztiválokon, volt már esélyes az Oscar-díjra is és töretlenül hozza már sok éve a tőle megszokott minimalizmusában is zseniális alkotásokat. A Helsinkiről szóló trilógiáját még 1996-ban kezdte el a Gomolygó felhők című műremekkel, majd 2002-ben készült el a hármas következő darabja, A múlt nélküli ember.

A főszereplő magához tér a kórházban (A múlt nélküli ember,2002)

A főszereplő magához tér a kórházban (A múlt nélküli ember,2002)

A film története, ahogy a Kaurismäki filmeknél már megszokható volt nagyon egyszerű. Egy vonaton kezdődik, egy férfi tart vidékről Helsinkibe, de mikor megérkezik valamiért az állomás közelében a bőröndjeit szorongatva elalszik egy padon. Hajnalban három fiatal támadja meg és összeverik és elviszik a holmijait. A férfi kórházban köt ki, ahol megállapítják a halálát. De mikor az orvosok elhagyják a szobát hirtelen felugrik és megszökik a kórházból. A város peremén, a tengerparton csuklik össze és a helyi szegénynegyed lakói találnak rá. Kezelésbe veszik és talpra állítják. Eztán derül ki, hogy a férfi a fejére mért ütések miatt nem emlékszik semmire a múltjából. Név nélkül és sebesülten kóvályog a hajléktalanok bádogbarakkjai között, ahol mindenki napról-napra tengeti az életét: alkalmi munkákból és az Üdvhadsereg adományaiból. A név és múlt nélküli főhős otthonra lel a kitaszítottak között, egy korrupt rendőrtől bérel egy saját barakkot, a város kihajított szemetéből elkezd építkezni, munkát vállal az Üdvhadseregnél és udvarolni kezd az egyik ott önkénteskedő nőnek. Minden jól is alakul az új életében, mikor egy röhejes bankrablás során sajtónyilvánosságot kap és jelentkezik egy nő, hogy ő a felesége.

A szegények lakótelepe

A szegények lakótelepe

Kaurismäki ebben a filmjében bizonyította legjobban, hogy ő valóban a finnországi kitaszítottaknak, a társadalom peremén élőknek a koszorús költője. Bámulatos erőt ad a minimalista történetnek szürke képeivel és egyszerű dialógjaival. A mindvégig jelen lévő groteszk humor pedig oldja a környezet nyomorúságának rendkívül életszagú drámáját. A főszereplő múlt nélküli ember ritkán szóló figuráján keresztül mutatja be a bádogkonténerekben lakó, szemétből építkező emberek életét. Ami nagyon európaivá és egyedivé teszi történetét az nem más, minthogy az emlékeit elvesztett figura nem kezd azonnali kutatásba régi énje után, hanem a maga módján csendesen kezdi el új énképének felépítését az adott körülmények között. Nem tudva pontosan, hogy mihez is kellene értenie munkákat vállal, krumplit termel a konténere mellett és egy kikukázott zenegép dallami alapján az Üdvhadsereg zenekarából is rock and roll bandát farag. Így lesz minden mozdulatának közösségformáló ereje, ami végül egységes egésszé alakítja a romváros lakóinak szedett-vetett bandáját.

A múlt nélküli ember egyike a valaha készült legerősebb finn moziknak, olyan alkotás aminek megnézése után nem tudjuk miért, de gombóc marad a torkunkban és elgondolkozunk. Pedig Kaurismäki nem kérdez, inkább csak kijelent dolgokat és hagy minket úszni az árral, de ezt zseniálisan teszi és észbe se kapunk máris mélységesen együtt érzünk és megértjük ennek a posztapokalipszist idéző világnak a fakó romantikáját.

A múlt nélküli ember a finn Jussi-díjátadón elragadta a legfontosabb díjakat, az Európai Filmakadémia hat kategóriában nominálta díjaira, Cannes-ban lecsúszott ugyan a fődíjról, de három másikat bezsebelt, köztük a Zsűri Nagydíját és a legjobb színésznőnek járó díjat, valamint Finnország ezt a filmet nevezte az Oscarra. Be is jutott a legjobb ötbe, de a szobor végül a német Hontalanul Afrikában című filmmé lett.

Kaurismäki Helsinki-trilógiájának befejező része a Külvárosi fények 2006-ban zárta ezt a csodálatos alkotói korszakot, aminek legjobb és legmegrendítőbb pillanata A múlt nélküli ember volt.