Ez itt a Civil Hang Stúdió Harasztvakítás című műsora Gajda Ferenccel. Újabb mérföldkőhöz érkeztünk. Az ünnepi alkalom az, hogy újfennt egy olyan naphoz érkeztünk mint a múlthéten, hogy egy nappal előzzük meg az ünnepet. Itt most történetesen a szilvesztert. Ez egy évzáró adás lesz. Vendégeim ma Körte és Fraser.
Arra gondoltam, hogy körbe járhatnánk ezt az átkozott 2016-os évet mégpedig olyan szempontból, hogy a művészvilágot, minket és vélhetően a hallgatóinkat is érdeklő művészeket elég sok tragédia érte. Rengetegen elmentek közülünk. Nagyon sokan, olvasva a közösségi oldalakat, arra a következtetése jutnak, mindenféle hűtőgépmágnes bölcsészek, meg a parajelenségeket kutató facebook lakó, hogy ennek az évnek volt egy negatív hangja.

Mi a véleményetek erről?

Körte: Én azt gondolom, hogy már 2015 is ilyen volt, hiszen már akkor is sok embert vesztettünk, tehát ez már egy ilyen 2 éves etapnak a vége és ki tudja mi lesz még jövőre. Lehet hogy 2017 is tartogat ilyen meglepetéseket számunkra.

Fraser: Sőt szerintem egyre több év fog ilyen kellemetlen meglepetéseket okozni, mivel saját magunkból kiindulva az idoljaink is öregszenek velünk együtt és sajnos előbb utóbb ők meg is fognak halni. Ez a 2016-os év kiemelkedően erős arányt hozott,de szerintem készüljünk fel a még rosszabb évekre.

Beváltottátok a hozzátok fűzött reményeket, mert én sem a homeopatikusok meg a mindenféle hozzáértők hülyeségeit tartom ilyen szempontból szívlelendőnek. Az előrehaladott korunkra való tekintettel én a Lemmynek, aki ugye pont most egy éve ment el közülünk, az ő búcsúztatójára annak idején én felkeltem éjszaka, mert ugye Amerikában volt és egy teljesen pozitív hangulatú búcsúztatója volt. Az jutott eszembe, amikor léptek oda a mikrofonhoz a különböző kortárs rock n’ roll művész urak és hölgyek, hogy a többieknek sincs már sok hátra. Tulajdonképpen egy veterán találkozó volt, ahol jókat mosolyogtak, hozták elő a Lemmy sztorikat. Végül is egy abszolút pozitív és jó hangulatú búcsúztató volt…

A teljes beszélgetés meghallgatásához kattintson az alábbi linkre: