2004-ben ezen a napon mutatták be A miskolci boniésklájd című magyar filmet.

A boncmester szerepében Anger Zsolt (A nyomozó,2008)

A boncmester szerepében Anger Zsolt (A nyomozó,2008)

A magyar filmet sokáig nem érték el a nagy múltra visszatekintő hollywoodi bűnügyi filmes műfajok. Novák Erik 2007-es filmje, a Zuhanórepülés volt az első kísérlet a tiszta magyar gengszterfilm meghonosítására. A vállalkozás nem hozott rossz végeredményt; olyan alkotás került a magyar film palettájára, mely a külföldi hagyományokat összeforrasztva a magyar film sajátosságaival egy igazán pörgés és színészi munkájában és képi világában is megdöbbentő mozival gyarapította hazánkat. 2008-ban Gigor Attila rendező előrukkolt A nyomozó című krimivel, ami az év legjobb magyar filmje lett, számos országos és külföldi díjat felmarkolva. 2010-ben Köves Krisztián Károly robbant be a Halálkeringővel és kísérletet tett a magyar thriller létrehozására, de már kevésbé bizonyult sikeresnek, mint a Zuhanórepülés vagy A nyomozó.

Ezeket lajstromba véve A miskolci boniésklájd volt az egyik első fecske.

Arthur Penn 1967-es korszakalkotó remekműve, a Bonnie és Clyde az amerikai Új-Hollywood mozgalom egyik legendás alkotása volt, mely azóta számos világhírű filmre gyakorolt hatás. Olyan mozik születtek a nyomdokaiban, mint a Thelma és Louise, a Született gyilkosok, vagy a Valami vadság.

Deák Krisztina Atrhur Penn nyomait követve hasonlóan egy bűnözőpáros ténykedését állította filmjének középpontjába.

Ráczkevy ildikó és Karalyos Gábor A miskolci boniésklájd főszereplői

Ráczkevy ildikó és Karalyos Gábor A miskolci boniésklájd főszereplői

A film két főszereplője Pali és Lili. Pali egy apró bankban dolgozik biztonsági őrként és mikor találkozik a 17 éves Lilivel csak úgy a felvágás kedvéért megmutatja neki a bank széfjének tartalmát. De mikor meglátják az egymásra roskadozó pénzkötegeket nem tudnak ellenállni és elviszik mindet. Együtt menekülnek el Nyíregyházáról és először a Bükkben, majd Miskolcon bujkálnak. A hatóságok az itt elkövetett bűncselekményeik alapján nevezik el őket “A miskolci boniésklájdnak”. A páros egy ideig jól él a rabolt pénzből, de amikor kifogynak az utolsó tartalékaikból Pali előrukkol egy általa könnyű pénzszerzési lehetőségnek nevezett rablással. A célpont egy pénzszállító autó. Fegyvereket szereznek és egy másik páros segítségével kiötlenek egy tervet, ami viszont nem sikerül és a meghiúsult rablás során Pali meglő egy rendőrt. Ezután a kezdetben romantikus jelzőkkel teleaggatott páros az első számú közellenség lesz az országban.

Deák Krisztina filmjét valós események ihlették. A páros valóban létezett és a film nagyjából pontosan ábrázolja tetteiket, életüket és elfogatásukat. A forgatókönyv a bűnözőpáros női tagjának önéletrajzi regénye alapján készült.

A rendezőnő nem szokványos lineáris történetvezetéssel dolgozott, a film flashback-ek sorozata. A kezdetben feel-good movienak készülő film viszont egyre sötétebb tónusokat ölt és végül már nem egy kedves szerelmespárt látunk, akik hibáztak egyszer, hanem két percről-percre élő, halálra rémült kölyköt, akiket lassacskán agyonnyom a tetteik iszonyú súlya.

A miskolci boniésklájd csemege azok számára, akik magyar filmre vágynak, de azok sem maradnak hoppon, akik kedvelik a bűnügyi témákat.