Ez itt a Panda Rádió BLENDE című közéleti műsora Vadász Jánossal.

Néhány nap és itt a karácsony így mai műsorunk témája egy olyan esemény, amely köthető az ünnephez, Délvidékhez és a Dél-magyarországi régióhoz egyaránt. 2016. december 16-án, Ópusztaszeren tartották a Magyarok Karácsonya nevű évről-évre megrendezésre kerülő esemény idei ünnepségét.
Ebben az évben is sokan gyűltek a nemzet karácsonyfája köré, mind az anyaországból mind pedig a határon túli területekről. Az idei év díszvendége a Délvidék volt. A nemzeti összetartozás jegyében idén ennek a tájegységnek a kultúrájából, zenéjéből és hangulatából kaphattak ízelítőt a jelenlévők. Kivetítőn megjelentek a térség településeinek ünnepi üzenetei, melyeket szimbolikusan fűznek fel ilyenkor a nemzet karácsonyfájára.

Rádiónk munkatáraival a helyszínen vettünk részt az eseményen, melyen több fontos közéleti személyiséggel is készítettünk riportot. Első ként Kertész Pétert hallhatják az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark ügyvezető igazgatóját, akit magáról az eseményről és az Ópusztaszeri Emlékpark jövőjéről kérdeztünk. Őt követi Farkas Gábor országgyűlési képviselővel készült riportunk, melyből megtudhatjuk, hogy mennyire fontos a határon túli magyarság összefogása, valamint szót ejt megyénk testvérvárosi kapcsolatairól is. Végül, de nem utolsó sorban a délvidéki díszvendégek képviselői is megszólalnak. Első ként, Pásztor Istvánt a Vajdaság Autonóm Tartomány képviselőházának elnökét hallják együttműködésekről továbbá a jelen és jövő történéseiről, majd Andócsi Jánost a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének alelnökét kérdeztük a horvátországi magyarság életéről.

Az elkövetkezendő percekben Kertész Péter urat hallhatják az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark ügyvezető igazgatóját, akit a Magyarok Karácsonya rendezvényről és az Ópusztaszeri Emlékpark jövőjéről kérdeztünk.

Már a 9. alkalom, hogy összegyűlünk a nemzet karácsonyfája alá Ópusztaszeren. 2012-től egy új mondanivalót adtunk a ünnepségnek. A Trianoni békediktátum által az anyaország testéről leválasztott, elszakított országrészek voltak a vendégeink. Egy sikeres ünnepségsorozat végéhez értünk. Természetesen ezzel a Magyarok Karácsonyának nincs vége, hiszen jövőre is lesz, de elmondhatjuk, hogy eddig bejártuk a Kárpát-medencét. 2012-ben Erdélyt, 2013-ban a kárpátaljai területek…

Részletesebb információkért és a további interjúkért kattintson az alábbi linkre: