A Miklós nap alkalmával és karácsonyi ünnepek közeledtével már hagyomány, hogy a különböző szervezetek, iskolák, óvodák jótékonysági akciókra készülnek. A gyermekek számára fontos, hogy már korán megértsék és átérezzék azt az örömöt, ami a segítségnyújtás során eltöltheti őket. Ezt az elvet vallja már régóta a Tisza-parti Általános Iskola tantestülete is.

Mikulás napon, kedden a Tisza-parti Általános Iskola  V/B. osztálya jótékonysági Mikulás futást szervezett. Az eseményt a gyerekek osztályfőnöke, Ceglédi Anna koordinálta.

A gyerekek a belvárosban futottak le 3 kilométert. A belvárosban közel 50-en vettek részt ezen a jótékonysági eseményen – az osztályban tanuló gyerekek, pedagógusok, szülők, kollégák, barátok. Ennek a futásnak két különleges jellemzője volt: kötelező volt a mikulás sapka viselése, valamint a futók egyedi, névvel ellátott rajtszámot kaptak. Szoboszlai Tamás, a Szegedi Ultrafutók egyesületének egyik alapítója volt az esemény mikulása.

Az immáron második alkalommal megrendezett futás célja az adománygyűjtés volt. Az osztályfőnök kérdésére azt felelték, hogy mint a tavalyi alkalommal, úgy idén is az Ételt adok – Ételt kapok szervezetet szeretnék támogatni. A szülők és a gyerekek lelkesen gyűjtötték a különböző tartós élelmiszereket, a futás végcélja pedig a Kazinczy utca volt, ahol a szeretetládába kerültek a gyermekek által összegyűjtött adományok. Érkezésükkor a láda még majdnem üresen állt, mikor a népes sereglet távozott már alig lehetett lecsukni a fedelét.

Célul tűzték ki, hogy az esemény ne csak egyedi alkalom legyen, hanem különböző alkalmakhoz fűződően hasonló kezdeményezések történjenek. A következő esemény egyelőre tavaszra lett időzítve, amikor is nyuszi futás formájában fognak hasonlóan jótékonykodni.

Az ötlet felvetésekor a gyerekek beleegyeztek, hogy adakozzanak, viszont fontosnak tartották, hogy adhassanak egymásnak. Az egyetlen kikötés az volt, hogy az ajándékoknak kézzel készítettnek kellett lenniük. Így tilos volt a csokoládé, gyümölcs és bármi anyagi javat szolgáló ajándék adása.

Ez egy olyan pozitív kezdeményezés, mely kedves élményként rögzül a gyerekeknek, valamint kaptak egy olyan pluszt, hogy segíthettek másokon.

Ez a Tisza-parti Általános Iskola oktatási módszeréhez is kapcsolódik, ahol az érzékenyítés egy régi hagyományokra visszanyúló pedagógiai módszer. A mikulás futás előtt például a Sclerosis Multiplex Egyesület elnökével tartottak érzékenyítő órát a gyerekeknek.