Ez itt a Civil Hang Stúdió Tudomány Hősei című műsora Kocsis Vilmossal. Mai vendégünk Dr. Molnár Gyula címzetes egyetemi docens. A tudományág, amivel foglalkozni fogunk az ornitológia. Azért is tesszük ezt, mert a Panda Rádió délutáni műsorsávjában jelen pillanatban főleg a hét elején rengeteg szerepet kapnak a madarak, hiszen Dr. Rock a szakrendelésén is madaras témákkal foglalkozik, így adta magát a lehetőség hogy a város közismert ornitológusát Dr. Molnár Gyulát kérdezzük.

Hogyan lettél te ornitológus?

Tulajdonképpen a gyerekkorra lehet ezt visszavezetni. A szegedi Madách Általános Iskolába jártam. 10 éves koromba volt egy Tárnok Nándi nevű osztályfőnököm, akit nagyon szerettünk. Egyszer arról beszélt, hogy falusi tanító korában volt egy nagyon nagy gyümölcsös kertje az iskolának. Azt figyelte meg, hogy a gyerekek csúzlizzák a madarakat és akárhogy tiltotta folytatták. Arra gondolt, hogy ha megszeretteti velük a madarakat, akkor be fogják fejezni ezt a tevékenységet. Elmesélte nekünk, hogy hogyan csinálta. Neki álltak és együtt madárodúkat gyártottak, majd ezeket kirakták a kertbe, és amikor eljött a tavasz akkor a gyerekekkel együtt szünetben vagy délután mentek ki és nézegették az odúkat sorba, hogy a cinegék hogy csinálják a fészkeiket, hány tojást raknak, hogy nevelik fel a fiókáikat.  Végül miután megszerettette a gyerekekkel a madarakat, önmaguk hagyták abba a csúzlizást. Miközben ezt elmesélte felrajzolta a táblára az odúk méreteit és mondanom sem kell, hogy haza rohantam és apám segítségével csináltunk egyet. Az első tavasszal beleköltözött a cinege. Én állandóan biciklivel mentem ki és néztem a cinegéket ugyan úgy, ahogy a tanár bácsi elmondta.

Akkor a gyermekkori álmodat teljesítetted be, amikor a madártannal kezdtél el foglalkozni?

Igen, mert akkoriban nagyon kevés könyvet lehetett kapni a madarakról főleg a Homoki Nagy István filmjei után megjelent könyveket vagy az Ifjabb Tildy Zoltán fotográfusnak a könyveit vagy Dr. Vertse Albert …

A teljes beszélgetés meghallgatásához kérem, kattintson az alábbi linkre: