1984-ben ezen a napon mutatták be a Gyilkos mezők című angol filmet.

Roland Joffé rendező első filmje hatalmas meglepetést keltett. Ritkán fordul elő, hogy egy mozivilágban még nem kanonizált, tapasztalatlannak számító rendező egy ilyen súlyos témát kapjon, ilyen nagy költségvetéssel. De neki sikerült elérnie a szakma bizalmát, majd legnagyobb fokú elismerését is.

A Gyilkos mezők Kambodzsába kalauzolja el a nézőt. Javában dúl a polgárháború. A vörös khmerek hatalomátvételre készülnek, a helyi és a segítségükre siető amerikai erők már nem tudják visszaszorítani őket. Ha elfoglalják a fővárost az ország elesik és a kommunista khmerek rémuralma alá kerül. A helyszínről tudósít egy amerikai riporter a New York Times számára és mindent bevet, hogy a nemzetközi közvélemény számára is nyilvánvalóvá váljon mi folyik az országban. Segítsége egy helyi tolmács. Amikor a főváros elesik a külföldiek elhagyják a helyszínt, de a tolmács nem tud kijutni és mint helyi értelmiségit azonnal koncentrációs táborba küldik. Itt kell szembesülnie a történelem egyik legkíméletlenebb diktatúrájának következményével, a helyen amit csak “gyilkos mezőknek” hívnak. Nagy szerencsével sikerül megszöknie és megkezdi szinte reménytelen útját a csapdákkal és katonákkal teli dzsungelen keresztül, hogy eljusson családjához. Közben az amerikai riporter sem tétlenkedik és felforgat szinte mindent, hogy megtalálja és kimenekítse barátját a délkelet-ázsiai pokolból. De abban a káoszban és politikai boszorkányüldözésben a millió szenvedő között megtalálni egyet szinte reménytelennek tűnik.

Roland Joffé remek érzékkel tapint rá a lényegre, úgy tereli a kameráját, hogy a harcokból csak pillanatokat kapjunk, mert a célja valójában az, hogy egy ember sorsát fesse le, aki a mindenekfelett való élni akarástól felbátorodva reményt lásson a legreménytelenebb helyzetekben is, soha ne adja fel, a benne pislákoló utolsó kis erőmorzsa vigye tovább a következő sokszáz kilométeren. A tolmácsot alakító Haing S. Ngor megérdemelten vihette haza a legjobb epizódszereplő Oscarját, végig uralja a vásznat, inkább már főszerepre hajaz a jelenléte. A főszerepet játszó Sam Waterston is hitelesen hozza az arrogáns, szenzációhajhász, de alapjáraton jót akaró riporter karakterét, aki csak későn ismeri fel, hogy a sztori mögé helyezett mindent és mindenkit és talán az egyetlen barátját a világon a halálba küldte ezzel. Elkeseredett harca a tolmács felkutatásáért egyfajta vezeklés a saját bűneiért, így ő maga is végigjárja lelki szinten azt a poklot, ami a másik a valóságban átél.

Ebben jön ki a film lényege; párhuzamosan mutatja meg a két férfi küzdelmét, néha a reményt villantva fel, néha a keserű beletörődést.  

A Gyilkos mezők 3 kategóriában nyert Oscar-díjat és 8 kategóriában érdemelte ki a Brit filmakadémia díját. A remek szereplőkön és történetvezetésen kívül Mike Oldfield zenéje miatt fogunk rá mindig emlékezni. A mester magával ragadó, pörgős elektronikus zenéi jól festik alá a pusztulás képeit, a lágyabb, mély harmóniák pedig az emberi sors csapásait és a világba vetett elengedhetetlen hitet hintik el bennünk.

Joffé következő filmjével A misszióval Cannes-ban elnyerte a fődíjat, majd egy ilyen bravúros karrierindítás után egy kicsit leadta és nem nagyon rendezett jó filmeket, egyáltalán filmeket sem, de a visszatérés még nincs kizárva.