A mai napon Federico Fellinire, a filmtörténet egyik legfontosabb rendezőjére emlékezünk.

1920-ban született Riminiben, 1993-ban hunyt el Rómában.

A második világháború után a filmművészet, mint minden más a romjaiból kezdte el újjáépíteni magát. Ez alól nem volt kivétel az olasz világ sem. A súlyos veszteségeket szenvedett országban a háború sokkjából kilépni próbálva született meg a neorealizmus, mint filmes irányzat. Fellini ekkor még a szárnyait bontogatta és a korszak legfontosabb rendezői mellett tevékenykedett, a neorealista irányzat remekműveinek létrehozásában vállalt egyelőre még mellékszerepet.

Első fontos filmjei már korai remekműveknek tekinthatők, melyekben felsejlik a csírája a későbbi nagy Fellini-alkotások állandó eszköztárának. Ezek közé tartozik A fehér sejk, és A bikaborjak.

A világsikert Az országúton című filmjével érte el. Oscart nyert a legjobb külföldi film kategóriában és a Velencei Filmfesztiválon is elnyerte a legjobb rendező díját. A főszerepet a felesége, Giulietta Masina alakította zseniálisan, a férfi főszereplő pedig Antony Quinn játszotta.

Folytatódott is megállíthatatlanul Fellini diadalmenenete A szélhámosokkal és a Cabiria éjszakáival.

1960-ban készült el leghíresebb filmjével Az édes élettel.

A filmet nagy hangzavar vette körül, kivívta a korszak filmeseinek legnagyobb elismeréseit, a pápa haragját, aki a film betiltását követelte. De történt bármi is 1960-ban Az édes élet a filmtörténet egyik legismertebb és legfontosabb klasszikusává vált.

A történet középpontjában egy valaha nagy írói ábrándokat dédelgető férfi állt, aki miután Rómába érkezett eladta magát a celebvilágnak, valódi bulvárfirkásszá vált, amitől mindig is rettegett. A grandiózus történet, melyben az író Marcello figurája az összekötő elem valójában háromórás tabló az elzüllött és anyagiasságba, közhelyekbe és kiüresedésbe fordult római világról.

Az édes élet magában is paradoxon, mivel hazug módon szépnek állítja be a romlás képeit és nem engedi el a főszereplőjét, hogy kiszabaduljon ebből a felszínen csillogó, de alapvetően lelki és testi sivárságban úszó világból. Mindenesetre a cím fogalom lett, ugyanúgy ahogy a mai paparazzi szavunk is a film egyik szereplőjétől ered, akit Paparazzonak hívnak és a sztárok után rohangál egy fényképezőgéppel a város utcáin, az egyik szerepet alakító Anita Ekberg pedig egy korszak szimbóluma lett. A dekandencia képeskönyveként is olvasható Az édes élet Cannes-ban elnyerte az Arany Pálmát, Oscart nyert, David di Donatello díjat és számos rangos filmfesztiválon versenyzett a világon.

1963-ban jött a 8 és ½, Fellini egyik legszemélyesebb, legmélyebb filmje, mely szervesen illeszkedett be karrierjébe, olyan jegyekkel teletűzdelve, mint az álom és valóság törékeny kapcsolata, az emlékek, a hallucinációk, az életünk újraértékelése, a múlt tisztelete és a harsány önirónia is helyet kaptak benne.

És még javában hátra volt ekkor a mester karrieréből. A Júlia és a szellemek, a Satyricon, a Róma, az Amarcord, a Casanova, az És a hajó megy, a Ginger és Fred mind olyan klasszikusok, amiket sosem felejtünk el.

Fellinit nézni olyan mint végigjárni egy valós vagy elképzelt Rómát, egy furcsa álom vizében tapodva, sosem tudjuk milyen víz árad a cipőnkbe legközelebb, de mégsem fordulunk vissza, mert nem akarunk felébredni a bűvöletből.