2010-ben ezen a napon mutatták be a magyar mozik A szemekbe zárt titkok című argentin filmet.

Juan José Campanella rendezőnek ez volt a negyedik nagyjátékfilmje és egyébiránt máig a legsikeresebb alkotása. A Közbejött a szerelem című korhatáros vígjátékával lépett be az egész estés filmek világába 1998-ban, 2001-ben szintén egy vígjáték, Az örömfiú rendezésével kiérdemelte az első Oscar-jelölését, Argentína versenyzett vele a legjobb külföldi filmes kategóriában.

2009-ben jött ki A szemekbe zárt titkok.

A film egy nyugdíjba vonult törvényszolga életébe irányítja a nézőt. A férfi elhatározza, hogy regényt ír az egyik megoldatlan és karrierje során látott legfelkavaróbb bűnesetről és a bűncselekmény körül kialakult kaotikus nyomozásról. 1974-et írunk Buenos Aires-ben, egy fiatal nőt megerőszakolnak és meggyilkolnak, a gyanú a lány egy szülőfalujába való ismerősére terelődik. A nyomozás viszont minduntalan zsákutcába fut, a férfi kislisszan a kezeik közül. Az egyik törvényszéki alkoholista munkatárs viszont érdekes elmélettel áll elő; a gyilkos anyjához írt leveleiben keresi a választ a bűntényre s megfogalmazza azt a gondolatot, miszerint a titkok és a vágyak mindig ott lapulnak az emberek szemében és elárulják őket. Az ötlet hatására elfogják a tettest és vallomásra bírják. A törvényszék életfogytiglant kér rá, de egy rivális bíró kiengedi, mert információkkal bír más bűnügyekről, majd azt is eléri, hogy testőr legyen egy politikus mellett. Ezzel szabadjára engedi a szociopata férfit, aki a katonai diktatúra rendszerébe beilleszkedve garázdálkodhat, számára kellemetlen emberekkel számol le. Innentől kezdve a törvényszolga élete is veszélyben forog, s közben meg kell küzdenie a főnöknője iránt érzett viszonzatlan szerelemmel.

A szemekbe zárt titkok egy bűnügy zseniális bemutatása egy férfi traumáin keresztül, de ezzel együtt ítéletmondás Argentína egy veszélyes korszaka előtt, amikor még a magas pozíciókban lévőknek is vigyáznia kellett arra, hogy mit mondanak és gondolnak. Ezen túl bámulatos filozófiai műhelymunka a vágyak természetéről, a szerelemről, a korlátok közé szorított életről. Valamint a megbékélésről, a múlt lezárásáról és felveti azt a lehetőséget, hogy vannak olyan történetek és vágyak az életben, amik végül beteljesüléssel záródnak, vagy így vagy úgy.

2010-ben A szemekbe zárt titkok volt az év egyik legnagyobb meglepetése. Mindenki a biztos befutóként könyvelte el A fehér szalag című német filmet, de mégis A szemekbe zárt titkok vitte el a legjobb külföldi film Oscarját. Nagyon megérdemelten, tegyük hozzá.

Később megihlette a történet az amerikai forgalmazókat is és 2015-ben forgattak egy remake-t belőle, ugyanazzal a címmel.