2014-ben ezen a napon mutatták be Alejandro González Innáritu Birdman, avagy a mellőzés meglepő ereje című filmjét.

Innáritu vérbeli mexikói rendező. Karrierje a Korcs szerelmekkel indult 2000-ben, melyet az új évezred első nagy filmtörténeti jeletőségű filmjeként aposztrofáltak. A kegyetlen film a kortárs Mexikóvárosba kalauzolta a nézőt, három egymásba fonódó sorson keresztül filozofált az emberi élet végleteiről, szerelemről, családról, bűnről, csalásról és az újrakezdés lehetőségéről.

Következő alkotását már Amerikában forgatta le, 21 gramm címmel, mely hasonló felépítéssel bizonyos szempontból a Korcs szerelmek parafrázisa volt, de egy jóval vaskosabb filozófiai vonulattal.

Ezt követte a Bábel, mely az eddigi filmjeinek zárt miliőjét elhagyva nyitott a nagyvilág felé és olyan egyetemes történetet tett le az asztalra, amiben a kultúrák, a nyelv, és a történelmen átívelő emberi konfliktusok természetét vizsgálta. A világsztárokkal forgatott film számos díjat nyert, köztük Cannes-ban és az Oscaron is.

Ötödik filmje volt a Birdman.

A történet körülbelül másfél napot ölel fel. Egy volt szuperhősfilm sztár nagy visszatérésre készül, méghozzá a Broadwayen vinné színre kedvenc írójának egy darabját, melyben ő játssza a főszerepet. Rögtön a dolgok közepébe csöppennünk. A próbák nyögvenyelősen mennek, semmi sem akar úgy alakulni, ahogy a főszereplő szeretné, egyre nagyobb rajta a nyomás; meg kell küzdenie lányával, egy fiatal és nála jóval tehetségesebb színésszel, aki biztosan lejátszaná őt a színpadról és önmagával is, széthullott személyiségével, hallucinációval, kényszerképzeteivel.

A Birdman hatalmas vállalkozás volt a rendező számára, mivel egy nehéz történetet szeretett volna előadni a nagyközönségnek, melyben a film és a színház vékony határvonalán egyensúlyozik és eközben olyan bravúros filmnyelvet hoz létre, melyet a régi filmes újhullámok is megirigyeltek volna. A Birdmanben ugyanis látszatra nincsen vágás, a kamera folyamatosan követi az embereket, az eseményekbe pedig folyton belekeveredik, minden él, minden zajlik. Csupán három darab vágást engedélyezett meg magának a rendező, de azok is rejtve vannak, funkcióval bírnak, hogy az idő múlását ki lehessen küszöbölni. A filmnek így olyan atmoszférája keletkezik, melyet eddig nem igazán sikerült rendezőnek teremtenie mainstream alkotásban. Ehhez talán legjobban az operatőri munka tökéletessége szükségeltetett. Emmanuel Lubezki páratlan munkát végzett, egyértelmű volt, hogy senki sem taszíthatja le az Oscarról.

A film világának megteremtéséhez a másik legfontosabb a századmásodpercre pontosan kimért színészi mozgás szükségeltetett. Innáritu nem hibázott sehol, úgy irányította színészeit, ahogy az már tőle megszokható volt, így mindenki remekel. A főszerepben a ténylegesen letűnt szuperhőssztár Michael Keaton tetszelgett, aki élete legjobbját hozza a skizofrén és végzete felé menetelő színész szerepében. Lányát a fiatal Emma Stone játssza, szintén hibátlan rálátással. A férfi epizódszerepben Edward Norton viszi a pálmát egy cinikus, önelégült színpadi színész szerepében.

A játékidő vége felé egyre jobban felpörgő Birdman a 2014-es év valószínűleg legjobb filmje volt, csemege azoknak, akik a filmnyelvvel merészen kísérletező alkotásokat kedvelik és a film utolsó képsora hátralevő életünkre gondolkodásra késztet minket, hogy vajon mi is történt igazából.

A 2015-ös Oscaron a Birdman elnyerte a legjobb film, legjobb rendező, legjobb eredeti forgatókönyv és a legjobb operatőr díját. Ezzel letaszította a trónról Richard Linklater Sráckor című szintén filmtörténeti jelentőségű alkotását.