1931-ben ezen a napon született Mike Nichols filmrendező. A német származású, de Amerikában alkotó művész életében elnyerte a legjelentősebb filmes, színházi, zenei és televíziós díjakat is.

Az 1960-as években tűnt fel színházi rendezőként, mely hatás a filmjeire is erősen rányomta a bélyegét.

1966-ban rendezte meg a Nem félünk a farkastól című kamaradrámát, mely azonnal bevonult a filmtörténet klasszikusai közé. A négy szereplővel leforgatott filmet 13 Oscar-díjra jelölték, melyből 5-öt meg is nyert. A főszerepeket Elizabeth Taylor és Richard Burton játszották, akik az életben is egy párt alkottak, botrányaiktól volt hangos az egész forgatás, majdhogynem a film is elbukott emiatt.

Mike Nicholst legtöbben a Nem félünk a farkastól miatt ismerik, viszont az egyik legfontosabb filmje kétségkívül a Diploma előtt volt.

1967-ben a Nem félünk a farkastól zajos sikere után Nichols elmélyedt a szexuális forradalom akkori vívmányaiban és letette az Új-Hollywoodi korszakot megalapozó egyik filmet az asztalra.

Ugyanebben az évben jelent meg Arthur Penn Bonnie és Clyde című alkotása, melyet Új-Hollywood első filmjeként szoktak emlegetni. De nem szabad elfelejteni, hogy a Diploma előtt-nek legalább akkora érdemei vannak a korszak elindításában.

A film középpontjában egy fiatal srác áll, aki elvégezve iskoláit hazatér és döntenie kell, hogy merre fogja folytatni ösztöndíjas tanulmányait. A gond csak az, hogy a fiú megérkezve képtelen átvenni a szülei által ráerőszakolt értékek szeretetét és azt, hogy tovább kellene görgetnie azt az életet, amihez semmi kedve. Általában az emberektől irtózik, akik körülveszik. Mindenki tanácsokkal és közhelyekkel kergeti, hogyan lehető is sikeres ember, viszont ő annyit érzékel ebből, hogy olyan unalmassá próbálják változtatni, mint amilyen az átlagemberek számára. Egy családi rendezvényen találkozik az apja üzlettársának feleségével, a kiábrándult, alkoholista nővel, aki ki is fejezi hogy nem lenne kedve ellen egy kaland a fiúval. Először tétovázik, majd úgy dönt, hogy a legegyszerűbb út a hétköznapiságból való kitörésre, hogy viszonyba kezd az asszonnyal. De egy dologgal nem számol, hogy végül a nő lányába lesz szerelmes. Ez pedig elindítja azon a lejtőn, aminek a végén már úgy gondolja, hogy megéri mindent feláldoznia ezért az érzésért.

A Diploma előtt egy rendkívül keserédes vígjáték egy tévelygő fiatalról, aki már minden mozdulatában az új filmes és gondolatbeli trendeket tükrözi; elutasítja az unott és megkopott keresztény, konzervatív értékrendeket, a szülők által kínált utakat. Karaktere generációs problémákat jelenít meg, mely később a korszak igen sok ellenkultúrális és hippifilmjében jelen van. Vígjáték mivolta ellenére a film egy álcázott happyenddel zárul, s gyorsan a főszereplők arcára fagy a mosoly és átveszi a helyét az az érzés, hogy mi lesz most, hogy szabadok vagyok, mit kezdjünk a végtelen szabadsággal.

A film szereposztása parádés, mindenki remekel és ennek köszönheti Dustin Hoffman is a karrierjét. A forgatókönyv tele van olyan aranyköpésekkel, melyek a mai napig visszaköszönnek különböző médiumokban.

Ami még sokat adott a film erejéhez az a zene volt. Simon és Garfunkel több dalt külön a filmhez írt, de a leghíresebbé a Sound of silence és a Mrs. Robinson váltak. Egyes filmkutatók szerint a Sound of silence az Apokalipszis, most!-ban feltűnő Doors The End-je mellett a legeltaláltabb filmdal.

A Diploma előtt a filmtörténet szerves részévé vált, állandó hivatkozási alap és megkerülhetetlen darab lett, s a fiatal férfit elcsábító asszony jelensége kapcsán még sokszor felmerül majd a méltán híres mondat: “ Mrs. Robinson, maga el akar engem csábítani.”