2013-ban ezen a napon mutatták be a Gravitáció című filmet.

A rendező Alfonso Cuarón 1995-ben kezdett bele nagyjátékfilmes karrierjébe. Első nagyobb alkotása A kis hercegnő volt, mely két Oscar-jelöléssel büszkélkedhetett. Ekkor dolgozott először együtt Alfonso Cuarón és Emmanuel Lubezki operatőr. Cuarón ezt követően rendezett egy drámát Szép remények címmel, majd a saját forgatókönyből készült mexikói dráma, az Anyádat is! következett. Ez a film tette híressé. Nem is volt csoda, hiszen az Anyádat is! a mexikói filmezés egyik olyan emblematikus alkotása, mint a Korcs Szerelmek volt 2000-ben.

Cuarón ezután rendezett egy Harry Potter részt, mely az egyik legjobban sikerült lett az egész érában, 2006-ban pedig Az ember gyermekét rendezte meg, mely a kortárs sci-fi egyik kultikus darabjává vált. Cuarónt két kategóriában is Oscarra jelölték a filmért, mivel forgatókönyvíróként és vágóként is oroszlánrészt vállalt a filmben. A zseniális Faun labirintusának producere volt, és következett a Gravitáció.

A Gravitáció cselekménye egy űrteleszkóp javításakor kezdődik. A szereplők kedélyesen diskurálnak egymással, miközben javítgatják az űrben az állomás elemeit. Hirtelen tragédia szakítja félbe a munkálatokat: az állomás űrszeméttel ütközik, ami szétválasztja a személyzetet. A főszereplő nő és egy technikus maradnak életben, akik egyre messzebb sodrónak egymástól a végtelen világűrben.

Cuarón mozija azzal indít, hogy az űrben nincs hang, és az általános űrben játszódó filmekhez képest ebben a moziban tényleg nincs hang. Az egész film a végtelen csendben játszódik, egyedül az űrszemélyzet rádiójának hangját lehet hallani, melyen egymással beszélgetnek. Az igazán félelmetes dolog akkor kezdődik, mikor ténylegesen érzékeli a néző, hogy hang nélkül pusztul el egy egész űrállomás és csupán a darabkái maradnak, amik a lebegnek a világűrben.

Ekkor indul el a főszereplő nő kamaradrámája, ami már csak arról szól, hogy bármi áron is, de visszajusson a Földre. Egyedül bolyong a hangtalan és végtelen káoszban, ami elnyel és elsodor mindent. A világűrben mindenki egyedül van, az emberi élet olyan súlytalan mint bármi más: sodródó anyag csupán, útban az univerzum határtalansága irányába.

A Gravitáció legnagyobb erénye a fényképezés és a zene volt. Az operatőr, Emmanuel Lubezki Oscar-díjat kapott remekbeszabott képeiért, ahogy ugyanezt az elismerést kiérdemelte a következő két évben is, és ezzel a filmtörténet legsikeresebb kameramenje lett. A zeneszerző Steven Price szintén Oscar-szobrot vehetett át, a csendet helyettesítő muzsikájáért, de a rendező Alfonso Cuarón sem tért haza üres kézzel, a legjobb rendező díját ő nyerte el. A film maga hat díjjal távozott a gáláról és egyértelmű hibái ellenére olyan alkotások nyomába szegődött, mint Stanley Kubrick 2001 – Űrodüsszeia-ja. De sci-fi rendező nem is akarhat többet magának a 21. században.