1971-ben ezen a napon mutatták be Az utolsó mozielőadás című amerikai filmet.

A hatvanas években megindult amerikai filmes mozgalom, Új-Hollywood, a hetvenes évekre éri el csúcskorszakát, és olyan egy filmmel indítja el az évtizedet, mint a M.A.S.H. Minden idők legsikeresebb háborús vígjátéka a koreai konfliktusba kalauzolja a nézőt, s ehhez a történelmi eseményhez kapcsolódik, még ha nem is olyan szervesen is, de Az utolsó mozielőadás.

Peter Bogdanovich első ránézésre nosztalgikusnak tűnő, fekete-fehér filmje egy texasi kisvárosban játszódik, 1951-ben. A koreai háború már egy éve tart. A film viszont csak felületesen, említésszerűen foglalkozik a háború kérdésével, mivel a főtémája a fiatalok élete a kisvárosban, akiket a legkevésbé sem érdekel bármilyen háború, nagykanállal akarják falni az életet, minden percet megélnek, csakhogy teljen az idő és ki tudjanak törni az unalomból és általános tespedtségből, mely az egész várost körbelengi. A fiúk számára a szórakozást a lányok hajkurászása jelenti és az időnkénti játék a biliárdterembe vagy a moziba. A lányok pedig anyjuk utasítására már a középiskolai, gyermeki kapcsolatokba is szerelmeket képzelnek és leendő férjüket látják bárkiben, hogy aztán a középiskola végén nyugodtan belezuhanjanak anyjukhoz hasonlóan a semmittevő háziasszonyok mindennapjaiba.

Az utolsó mozielőadás élesen tagolódik két részre. A játékidő első fele szórakoztató, ahogy figyeljük a csetlő-botló gyerekeket, akik első emberi kapcsolataikat próbálják meg egyengetni; szeretnek, megbántják egymást, félrelépnek, vágynak valamilyen életre, mely figyelemre méltóbb lehet mint az átlag városiaké. Az első egy óra alapján azt lehet mondani, hogy Az utolsó mozielőadás volt az alapja az olyan filmeknek, mint az Amerikai pite és annak ezer későbbi változatának és remakejének.

A film második fele viszont felér egy pofonnal, az előző órában bájosnak tűnt fiatalokról és környezetükről minden romantikát lehámoz a forgatókönyv és kíméletlenül szembesíti őket a kisszerűségükkel, a reménytelenséggel és amint vége a középiskolának, ott találják magukat a felnőtt lét küszöbén és úgy hogy mind ugyanolyanok lettek mint a szüleik.

Az utolsó mozielőadás a szimbolizmus filmje. Lassan folyó cselekménye, nyomasztó fekete-fehér képei telis-tele vannak rejtett és nem rejtett utalásokkal, szereplői pedig úgy sodródnak a világban, ahogy az állandóan süvítő szél kotorja a port a város utcáin. Még a címben és a filmben is szereplő “utolsó mozielőadás” is csupán egy jelképe annak, hogy a televízió térhódításával leáldozóban van a kisvárosi mozik világa. Peter Bogdanovich lesújtó és maradandó tablót festett az amerikai kisvárosi létről, ahol nincsenek titkok, és senki sem maradhat tiszta, kivéve a bolond, árva kisfiút, aki mániákusan söprögeti a port az országúton, mintha ezzel akarná megtisztítani a várost a bűneitől.

A film az Új-Hollywoodi korszak egyik legjobb darabja lett, kihagyhatatlan klasszikus, mely már a korában is nagy elismerésekre tett szert. Két szobrot nyert el az Oscaron és ezen kívül hat jelölést gyűjtött be, köztük a legjobb film és rendező kategóriákban is. Legendás alkotásként olyan későbbi filmeknek szolgáltatott alapot, mint a Kék bársony, az Amerikai szépség vagy a Donnie Darko.