2012-ben ezen a napon került a mozikba a Fékezhetetlen című amerikai mozi.

A rendező John Hillcoat volt, aki törzsgyökeres ausztrál, viszont nagy kedvvel nyúlt eddigi karrierje folyamán amerikai témákhoz.

Első filmjét még otthonában, Ausztráliában forgatta le, ez volt Az ajánlat. A mozi nagy kritikai elismerésben részesült, mivel a rendező és Nick Cave, a forgatókönyvíró és zeneszerző közös erővel egy kortárs remekművet alkotott, mely mondhatni létrehozta az ausztrál western fogalmát. A mocskos, pokolszerű világ szerethetetlen hősei mind bevonultak nemcsak az ausztrál, de az egyetemes filmtörténetbe is.

Nick Cave eredeti forgatókönyve után egy adaptációba vágott bele Hillcoat, mely nem volt más, mint a frissen Pulitzer-díjat nyert Cormac McCarthy regény, Az út feldolgozása. Mint minden McCarthy regény, ez is rendkívül nehéz olvasmány volt, méltóan került az olyan remekművei mellé, mint a Határvidék-trilógia vagy a Véres délkörök. Az apokalipszis után játszódó teológiai és filozófiai fejtegetésekből álló Az út, mely később megihlette az egyik legnépszerűbb kortárs sorozatot, a The Walking Dead-et, túl nagy falatnak bizonyult Hillcoat számára. De ezúttal az is kijelenthető, hogy bárkinek nagy falat lett volna. A mai napig egyedül a Coen-testvéreknek sikerült elkapni McCarthy stílusát és regényének hangulatát a Nem vénnek való vidék című filmjükkel.

Az út bukása után, Hillcoat újra egy hozzá közel álló témához foghatott. Ismét összeállt Nick Cave-vel és az ausztrál vadnyugatot maguk mögött hagyva azonnal a harmincas évek Amerikájába csöppentek, méghozzá a szesztilalom idejébe.

A történet három testvér köré összpontosul, akik eldugott szeszfőzdéjükben whiskyt párolnak és remekül élnek belőle. A probléma csak akkor adódik, mikor feltűnik a színen egy új, minden eddiginél korruptabb nyomozó, aki összes lehetséges eszközét bevetve megpróbálni először saját zsebre levámolni, majd felszámolni a testvérek üzletét, mivel azok megtagadják vele az együttműködést.

A háború elkerülhetetlen.

Maga a Fékezhetetlen pedig remekül adja elő azt, hogy a legisebb fiú drámáját vinné színre, miközben sokkal inkább szól a legidősebb tertvérről. Ezzel Nick Cave a forgatókönyvben megismétli azt a húzást, melyet már zseniálisan elkövetett Az ajánlat kapcsán. Ledönti azt az archetipikus kényszert, miszerint a népmesék hagyományain élő generációk csak a legkisebb fiú patetikus történetét díjazhatják. Ezen elgondolás alapján színre visz egy vérbő legkisebb-fiú-történetnek álcázott drámát a legidősebb gyerekről. Persze ezért szeretjük Nick Cave-et, bármit is csinál; ha zenél (Nick Cave and the bad seeds), ha könyvet ír (És meglátá a szamár az Úrnak angyalát, Bunny Munro halála) és ha filmet ír. A történetei okosan kigondoltak, a karakterekre építenek, akik szintén tökéletesre csiszoltak, senki sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik első látásra vagy cselekedetre.

Ami a másik erénye a filmnek, hogy szakít a szesztilalomhoz kapcsolódó mozik általános tendenciáival és a nagyvárosi (90%-ban Chicago-i) környezetet lecseréli a csendes vidékre. Óvatosan csempészi bele az erőszakot, korrupciót, a tragédiát és romantikát a kisvárosi miliőbe, mely nagyon érzékeny, majdhogynem sérthetetlen terepe az amerikai álomnak.

Így a film minden képkockája süt a nem amerikai kéztől és szemtől; ezért olyan erős, végletek nélküli, elragadó, beteges és egyszerűen felejthetetlen.