A film ötlete 4-5 éves múltra tekint vissza. Sok olyan szervezetnek és alapítványnak segítettem már, amely sérült embereknek próbál munkát és hasznos elfoglaltságot találni. Szerencsémre ezeken a rendezvényeken nagyon sok kerekesszékes lánnyal, fiúval találkozhattam. Nagyon meglepő volt számomra, hogy a sok „hétköznapi” gondjuk, bánatuk esetlegesen fájdalmuk ellenére, tele vannak energiával, lelkesedéssel.

Olyanok, mint bármely más fiatal, és nem feltétlenül a sorsukon keseregve élnek, ahogy azt sok esetben a társadalomban gondolnák. Dinamikusak, van jövőképük, tervük, elképzelésük arról, hogy mit szeretnének csinálni.

Talán ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy jó lenne ezt a gondolatot tovább szőni, fűszerezni. Mi lenne, ha ezek a kerekesszékes fiatalok lennének a hősök, „mozihősök” és nem feltétlenül a segítségre szoruló személyt megelevenítő szereplők. Olyanok, akik vagányak tesznek magukért, kalandokba keverednek.

Megmutatni, hogy azért mert valaki kerekesszékes még ugyanolyan, mint „egészséges” társaik, csak bizonyos szempontból kicsit mások. Filmemmel ezt szeretném megmutatni, hogy nem mindig a másságot kellene kiemelni, sokkal inkább, hogy adott esetben éppen miben vagyunk azonosak.

Az első perctől kezdve világos volt számunkra, hogy nem egy olyan filmet szeretnénk csinálni, ahol megfigyeljük ezeknek az embereknek az életét és róluk – de nélkülük –csinálunk filmet. Az eredeti koncepció, hogy „róluk és velük” készüljön el ez a film, hogy legyenek részesei ennek a történetnek. Feladtunk hirdetést, hogy szereplőket keresünk. Voltak jelentkezők is, de volt akiket mi magunk kerestünk fel a stábunkkal. Például Fenyvesi Zolit valamelyik alapítvány ajánlotta figyelmünkbe. Amikor megnéztem, megismerten azonnal eldöntöttem, hogy ő lesz a főszereplő.

Óriási problémának látom, hogy amikor egy mozgássérült ember munkát keres, legtöbbször azért nem kapja meg, mert – bár alkalmas lenne a feladatra, és a munka is jó, de nem hisz benne, hogy képes lenne megcsinálni. Remélhetőleg fontos üzenete lesz majd a filmnek, hogy lehet egy kerekesszékes ember is lehet adott esetben jó színész. Adjunk nekik lehetőséget, azután majd meglátjuk. Nem szabad már az elején az esetlegesen a fizikai állapot miatt előre esélytelenné nyilvánítani őket.

A film sok mindent visszatükrözhet – nyilvánvalóan nem fog mindent azonnal megváltoztatni, ám ha már foglalkozunk vele, kicsit csámcsogunk rajta, életünk részévévé válik, előbb utóbb visszahat ránk….

Egyébként nagyon köszönjük, és igen megtisztelőnek érezzük, hogy ebben a filmmustrában, a szakemberek alkalmasnak találták filmünket arra, hogy képviselje az országot. Ez persze még nem az Oscar de első lépésként egy igen fontos kiindulópont lehet.

Onnantól kezdve, hogy ez a film bekerül a köztudatba nem tudni, hogy mi fog történni. Mint ahogy azt sem, hogy az akadémia tagagjainak – kb 6000 ember -, szavazatából mi fog kisülni. Még azt sem biztos, hogy továbbjutunk a filmünkkel, de az, hogy az Európai Filmakadémia a legjobb 50 filmje közé beválogattak és Franciaországgal és Németországgal együtt indulhatunk, mindenképpen nagyon pozitív fogadtatás. Felkerültünk a nemzetközi „filmtérképre”, ez bármit hozhat még. Már is nagyon sok meghívásunk van, szinte minden európai országból. Sajnos Szegeden nem látható a film, de nagy örömünk, hogy Amerikában a Chicago-i Filmfesztiválra is meghívást kaptunk.

Reke Balázs riportja